Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 35/2021. (VI. 21.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: rendelet) alapján pályázatot ír ki a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló rászoruló
A Mátyás király utca felújításával húsz új, és ezzel összesen immár 66 parkolóhely várja az autósokat, erről is szó esett szerdán a sajtóbejáráson, ahol a 111 millió forintból megvalósult beruházás részleteit ismertették.
Játszanak, mozognak, festenek-rajzolnak, s ebéd után alszanak a keszthelyi bölcsődébe járó gyerekek. Most hatvan babát hoznak ide szüleik, október első hétfőjétől azonban többen társulnak hozzájuk.
Országos óvodaépítési program indul abból a célból, hogy az új köznevelési törvény előírásainak eleget téve 2014-re valóban minden hároméves gyerek óvodába tudjon járni - erről Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek adott