Nova - Több mint húszmillió forintot fordított saját bevételeiből a temetői fejlesztésekre a göcseji község önkormányzata. A beruházások avatására és szentelésére a hét elején került sor.
A tervek szerint az általános iskoláknak október 14-ig kellene felmérniük azoknak az első évfolyamos diákoknak a körét, akiknek az esetében az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján hangsúlyosabban kell támogatni az alapké
A közeljövőben megkezdődik a Keszthelyen és a zalakarosi kistérségben tervezett közösségi közlekedési fejlesztési projekt megvalósítása. Az elképzeléseket az állam 582 millió forinttal támogatta.

Miközben a legtöbb helyen a válság negatív hatásait kell orvosolni, egy pályázati siker révén új gyártócsarnokot épít Nagykanizsán egy valkonyai székhelyű faipari vállalkozás.

A közelgő önkormányzati választások előtt gyakran hangzik el, a kötelező feladat és a hozzájuk tartozó pénz egyre messzebb kerül egymástól. A működésképtelenség határán mozgó zalai települések gondjait vesszük számba.