Bulvár

2012.08.19. 08:05

Zala Szépe - Rock and roll party lesz az AquaCityben (x)

Zalaegerszeg - Az ünnep jó kedvvel és mulatozással jár, nem lesz ez másként pénteken este sem: a rock and roll nagyjai tartanak fergeteges koncertet a Zala Szépe koronázási ceremóniáját követően.

Péter Gyöngyi

Ki ne ismerné az 1983-ban alakult Dolly Roll örökzöldjeit, a 2003-ban létrejött formáció, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar 1950-60-as, olykor 1970-es évek zenei csemegéiből áthangszerelt, modern, korszerű slágereit vagy Fenyő Miklós dalait. Nos, a koronázási ceremóniát követően mindannyiukkal találkozhat a közönség az AquaCityben.

Fenyő Miklós neve egyet jelent a rock and roll műfajával. A Hungária zenekart 1967-ben hozta létre, abban az esztendőben jelent meg első lemeze a Csavard fel a szőnyeget, illetve a Rémlátomás című dalokkal. Egy évvel ezután a Ki mit tud? hozott sikert, 1980-tól új felállású zenekarával ért el sikereket.

– Zalaegerszegen hét-nyolc dalt adunk elő a Jampi Angyalok közreműködésével, 45 éves zenei pályafutásom terméséből válogatunk – árulta el Fenyő Miklós, akit fellépése kapcsán faggattunk. Természetesen, tette hozzá az előadóművész, énekes, vannak olyan dalok, melyek kihagyhatatlanok a repertoárból, a Csókkirályt, a Limbó-Hintót rendszerint várja a közönség.

– Van-e arra mód, hogy egy-egy koncert alkalmával olyan dalt, dalokat is belecsempésszen a műsorába, melyek kevésbé ismertek, önhöz mégis nagyon közel állnak?

– Az általam megírt 4–500 dal természetesen nem lehet egyformán ismert mindenki számára, általában a nagyobb szabású koncerteken válogatunk ezekből is a repertoárba.

Ilyen nagyszabású koncert lesz Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, augusztus 25-én, ahol ritkábban játszott dalokat, igazi kuriózumokat is hallhat a közönség.

– Gondolta-e pályája elején, a legnagyobb sikerek idején, hogy a rock and roll napjainkban is ekkora népszerűségnek örvend majd?

– Az elején mi is csak tanultuk, a műfaj is túl fiatal volt ahhoz, hogy lássuk a jövőjét. Pályám kezdetén sok mindent nem gondoltam, amire ma már megtörtént dologként kell tekinteni, hiszen akkoriban az is „benne volt a levegőben”, hogy ez is csak egy trenddolog, amit majd az újabb divatáramlatok időnként felváltanak... Én ma is úgy gondolom, hogy a 45 év alatt valóban sok minden divatba jött, de azt nem tudták meg nem történtté tenni, hogy az 1950-es években nagy dolog történt a zenetörténelemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!