Bulvár

2009.11.09. 10:37

Leszbikus püspöknőt szenteltek fel Svédországban

Egy svéd lutheránus lelkésznő lett a befolyásos Svéd Egyház első olyan püspöke, aki nyíltan felvállalta homoszexualitását. A felekezet a múlt hónapban engedélyezte azonos neműek egyházi esküvőjét.

MTI

Az 55 éves Eva Brunnét a svéd fővárostól északra lévő Uppsala székesegyházában avatták a stockholmi egyházkerület püspökévé vasárnap, a svéd királyi pár jelenlétében – adta hírül a Svéd Egyház közleménye anélkül, hogy külön utalt volna Brunne másságára.
   
Az új püspök bejegyzett párkapcsolatban él együtt egy másik nővel, akivel közösen nevelnek egy hároméves gyereket. Jelmondatává egy bibliai idézetet választott: „Ne tegyetek különbséget az emberek között”. Ez a mondat „kifejezi az emberek közötti egyenlőségen alapuló szemléletet, amely egyházunk alapja és emlékeztet a társadalomban és a világban ránk háruló felelősségre” - magyarázta Brunne asszony, akit májusban választottak egy másik női püspök utódává a svéd főváros egyházkerületének élére.
   
Ugyanazon a ceremónián egy másik nőt is püspökké szenteltek: Tuulikki Koivunen Bylund az észak-svédországi Härnösand egyházkerületének élére került. Ez volt az első olyan alkalom, amikor egyszerre két nőt szenteltek püspökké.
   
A Svéd Egyház azok közé tartozik, amelyek a legnyitottabbak a homoszexualitás tekintetében: október 22-én szinódusa hivatalosan engedélyezte a homoszexuálisok egyházi esküvőjét. Az azonos neműek házasságkötését a svéd törvények idén május 1-től tették lehetővé.
   
Az első templomi homoszexuális esküvőkre várhatóan néhány héten belül kerül sor Svédországban, ahol az egyházi bejegyzés polgári házasságként is érvényesnek számít.
   
2008-ban a svédek 72 százaléka volt a Svéd Egyház tagja, amely 2000 óta vált jogilag külön az államtól: addig svéd lutheránus államegyházként működött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!