Gyenguska táncdalfesztiválon keressük az ország nótáját

Történt mindez az Eurovíziós Dalfesztivál malmői versenyére válogató honi középdöntőn, aminek két fordulójával a szombatunkat és a vasárnapunkat is megkínálta a közszolgálati csatorna. Hogy mi történt a Rúzsa Magdi, Rakonczai Viktor, Walkó Csaba, Rákay Philip és Csiszár Jenő alkotta zsűrivel? Mint kiderült, fülhallgatót kaptak. Ettől aztán egycsapásra kijózanodtak a stúdióbeli koncerthangulat mákonyából, és végre ugyanazt hallották, mint a tévénézők. Fanyalogtak is kétkapura, mi meg továbbra is csak pislogtunk, mert ahogy eddig a dicséret, úgy most néha a szidalom tűnt túlméretezettnek. Arról nem is beszélve, hogy a dalok ugyanazok voltak, a kritika elsősorban az előadók teljesítményét érhette, ami egy dalversenyen mégiscsak másodlagos szempont kellene hogy legyen. Más kérdés, mi van, ha kincset érő dal kerül az avatatlan karmok és hangszálak közé? Ettől nem kellett tartanunk, ám e felvetés alapján megkérdőjelezhető maga a műsor. Szükség volt-e rá, hogy gyenguska táncdalfesztiválon keressük az országot képviselő nótát? Ahol ráadásul zavarba ejtően egyenetlen az előadók mezőnye, vérprofik (Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, United) váltakoznak elsőbálozókkal. Nem lett volna egyszerűbb felkérni kipróbált szerzőket ? (Persze nem feltétlenül a Rakonczai testvérpárt.) Írtak volna trendbe illő dalokat, és a szakmailag legjobbnak tűnőt megkaphatta volna egy olyan énekes, akivel bátran ki lehet állni Európa elé. Nem..., ez így túl egyszerű. És nincs belőle tévéműsor. Talán kibírtuk volna nélküle, bár kár lett volna néhány gyöngyszemért: például amikor a zsűri sután magyarázkodik, hogy a hamisan daloló énekes lepontozásával tulajdonképpen megóvják őt és az országimázst egy durva leégéstől.

A Dal azért nem érdem nélküli, javára írandó, hogy a műsorvezetők nem idegesítőek, és az sms-szavazást példamutatóan normális keretek közé terelték. A közönség bevonása a beavatottság kellemes illúzióját kelti, bár az Eurovízió rutinos nézői pontosan tudják, sok tét nincs, elsősorban a nemzetek közötti szimpátia kerül mérlegre Malmőben is. És az egyéniség. Hiszen bár legtöbbször a nagyívű, "nyálas" dalok tarolnak a fesztiválon, az erős karakter azért alapkövetelmény. A hazai válogató valós haszna is az lehetett volna, hogy a lehetőség jobbnál jobb dalok megírására inspirálja a zenészeket. Ezügyben csalódnunk kellett. Unalmas, jellegtelen, közhelyes számok váltakoztak, a zenei újatmondás reménye nélkül. Sokat elárul, hogy a zsűritől vasárnap Vastag Tamás kapta a legmagasabb pontot, a Holnaptól című dalért, ami leginkább egy romantikus musical betétdalára hajaz. És az is beszédes, hogy a közönség beszavazta ByeAlex gyermekdal egyszerűségű Kedvesem című számát, ami szintén nem lesz világsláger, de legalább emlékezni lehetett rá, valamiféle nyomot hagyott az emberben. A magam részéről Radics Giginek szurkolok. Nem mintha az Úgy fáj... levenne a lábamról, de ő legalább jó énekes és üde színfolt. Európából nézve is.