Bulivan

2010.02.10. 10:41

Mission Impossible: Tom Cruise negyedszer is vállalta

Újabb "lehetetlen küldetést" hajt végre Tom Cruise: a sztár elvállalta, hogy negyedszer is eljátssza a Mission: Impossible főhősét.

MTI/AP

A Paramount Pictures keddi bejelentése egyúttal arra utal, hogy a stúdiónak sikerült megbékítenie Cruise-t, akinek 14 éves gyümölcsöző kapcsolat után adta ki az útját röviddel a Mission: Impossible III. megjelenése után.
   
Ethan Hunt negyedik küldetése a közlemény szerint jövő májusban, a háborús hősök emléknapjának hétvégéjén kerülhet a mozikba. A sztori alapötletét Cruise és J. J. Abrams producer (Star Trek) dolgozta ki, a stúdió pedig tavaly nyáron Josh Appelbaumra és Andre Nemecre bízta a forgatókönyv formába öntését.
   
Abrams producerként szintén igent mondott a negyedik küldetésre, a rendezőt azonban még keresik az új akciófilmhez.
A három korábbi Mission: Impossible világszerte összesen 1,4 milliárd dollárt (276 milliárd forint) hozott a Parmountnak. A 2006-ban bemutatott harmadik rész 400 millió dolláros (80 milliárd forint) jegyeladással zárt, de a stúdió sokallta Cruise fizetését és a szerződésével járó kiadásokat, ezért elváltak útjaik - emlékeztetett a variety.com.
   
Egyes vélemények szerint a szakítást siettette Cruise szcientológiához való kötődése és egzaltált viselkedése Oprah Winfrey tévéshow-jában, amikor a kanapén ugrálva kiáltotta világgá szerelmét Katie Holmes iránt.
Bár a Paramount bejelentéséből nem derült ki, hogy miben állapodtak meg Cruise-szal, a hollywoodi szaklap értelmezése szerint azonban nyilván a film várható nyereségéből fedezik majd a sztár igényeit.

MTI/AP/Reuters

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!