A miénk a legszomorúbb ország, pedig nem is lőnek... (szavazással)

A nemrég elkészült felmérésben valóban az izraeli-magyar kontraszt a legélesebb: a közel-keleti államban egymást érik a merényletek, a háború pedig napi valóság, mégis az ott élők 72 százaléka általában elégedett az életével; míg a norvégok vezette listán sereghajtó, és közvetlenül a törökök, az észtek, valamint a portugálok után következő magyarok körében ez az arány csupán 23 százalék.

Dr. Harkány Éva pszichiáter azzal kezdte beszélgetésünket: hazánkban semmivel nincs több pszichiátriai beteg - például depressziós - ember, mint Európa bármely más országában, viszont az öngyilkossági hajlam körünkben továbbra is igen erős.

- Nem is olyan rég még vezettük a világranglistát, ám pár szovjet utódállam és Japán elénk került - mondta a doktornő, kiemelve: búcsúlevelek nemzetközi vizsgálata is azt mutatta ki, hogy a magyar igen borúlátó fajta.

- A mindennapokra is jellemző a negatív nyelvhasználat, a tagadó szerkezet - folytatta Harkány Éva. - Így kérdezünk: nem jössz fel hozzám? , nem kérsz egy kávét? . A végső búcsúnál is zömmel ezt használják a magyarok: nem bírom tovább , ez így nem mehet . Míg az angoloknál például a jobb lesz ez így a bevált formula. Persze a végeredmény szempontjából mindegy, de megmutatja, hogy a magyaros borúlátás gyökerei igen mélyek. Egyszerű elhatározással, kampányszerű módszerekkel mindez nem is orvosolható.

De mi használhat búskomorság ellen? Olyan embereket kérdeztünk, akiknek talán valóban lehetne, lett volna okuk a Dunának menni , ám ez lenne az utolsó, ami az eszükbe jut.

- Közismerten vicces család vagyunk - mutatja be egy mondattal a Reziben élő famíliát Illés Fanni paralimpikon úszó. Az érettségi és Európa-bajnokság előtt álló lány láb nélküli combcsonkokkal és összenőtt ujjakkal született, de e testi fogyatékok kapcsán derült ki, hogy igazi úszófenomén. Magyar bajnoki és egyéb aranyai szinte számlálhatatlanok, nyolcadik volt a pekingi játékokon, jelenleg negyedik a világranglistán. - Teljes mértékben el tudom fogadni magam olyannak, amilyen vagyok: ha például a protéziseim nélkül, a kezeim segítségével mozgok a padlón, szoktam mondani, hogy elnézést, amiért már megint itt lábatlankodom... A humor nem nélkülözhető, illetve a helyzetemmel való barátkozásban nekem rengeteget segített az úszás. Úgy hiszem, minden embernek meg kellene találnia azt a foglalatosságot, amiben tehetséges, amiben ki tudja teljesíteni önmagát. Aztán végig is kell járni persze azt az utat.

Fanni szemszögéből valóban elképesztőnek tűnhet, ha ép emberek kilátástalanságról beszélnek. De persze a testi fogyatékon kívül is vannak sorscsapások. Például egy súlyos fiatalkori betegség, vagy egy olyan hivatás, amelyben legfeljebb napokat láthat előre az ember. Bencze Tamást 24 évesen rák támadta meg, de kilábalt, s hosszú kosárlabda játékos-pályafutás után sok éve edzőként dolgozik.

- A pozitív életszemléletben és a céltudatosságban hiszek, erre tanított minden, ami velem történt - mondta az egerszegi születésű, ma a szombathelyi Falcót irányító Bencze. - Amikor kosarazni kezdtem, kitűztem magam elé, hogy válogatott leszek. És az is lettem felnőttként, majd maradtam tíz éven át, annak ellenére, hogy előtte egyetlen korosztályos csapatba sem hívtak meg. Hiszek a munkában, a saját erőmben, és - főleg a betegségem óta - nagyon tudom értékelni az élet minden percét. Ha megkérdeznek, mindig azt válaszolom: jól vagyok, és nem azért, mert eldöntöttem, hogy ezt mondom, hanem mert tényleg. Mindig jónak fogom fel a rosszat is, és azon vagyok, hogy javítsak rajta. És még egy fontos dolog: feleslegesen nem idegesítem magam. Például adózni kell, kár ágálni ellene, az ember fordítsa olyan dolgokra az energiáit, amelyekre valóban érdemes.

- Engem mindig is a szívósságomról, a küzdeni tudásomról ismertek - szögezte le Marton István, Nagykanizsa volt polgármestere, akinek élete során jutott magánéleti tragédiából és a politikai bukfencből is. - Sok összetevője van, hogy mitől lesz pozitív gondolkodású valaki, esetemben például sokat nyom a latba, hogy mindig mögöttem állt a család. Másrészt a küzdeni tudásra és a céltudatosságra a sakk tanított meg, ha hátrányban is voltam a táblán, sosem adtam könnyen a bőröm, képes voltam órákig harcolni. Egyedül a kislányom elvesztése volt, amit a mai napig nem tudtam kiheverni, egy ilyen tragédiába csak beletörődni lehet, feldolgozni sosem. Mindennek persze már 25 éve, s talán az idő tényleg a lelket is gyógyítja.

Marton Istvánt természetesen sokkal könnyebben vette azt a kudarcot, hogy a tavalyi helyhatósági választáson nem neki szavazott bizalmat a lakosság.

- Volt bennem némi szomorúság, mert azt gondoltam, hogy az emberek értékelik a teljesítményt - folytatta, majd jelezte: a következő választáson ismét harcba száll a polgármesteri székért. De persze csak ha egészségi állapota engedi, tavaly karácsonykor ugyanis rosszindulatú daganatot találtak a vastagbelén.

- Itt van egy új probléma, felül kell kerekedni, le kell győzni - emlékezett Marton István arra, miként fogadta a hírt. - Azóta megműtöttek, s a kemoterápia is lassan befejeződik. Szóval történt már velem egy s más, de mindezek ellenére optimista ember vagyok. Nem szoktam búslakodni, de ha mégis, a családom mindig erőt ad.

A nagykanizsai kollektív szomorúságban máig benne van, hogy annak idején Egerszeg lett Zala megye székhelye. Marton István szerint ezen már túl kellene lépni, ám az objektivitás kedvéért azért hozzátette: az előző rendszerben a két város megítélése nem volt éppen egyenlő...

Kőfalvi Csilla muzeológust, a nagykanizsai Magyar Plakát Ház igazgatóját arról kérdeztük: milyen múltbeli okai lehetnek a magyaros búskomorságnak. Ő azonban inkább jelen idejűeket talált.

- A boldogság számomra összefonódik a biztonságérzettel, utóbbi pedig az erőszakmentességgel - mondta. - Ebből a szempontból nehéz időben élünk. Az anyagi értékek megszerzésére szocializált társadalomban a verseny uralkodik, amely önző magatartásformákat feltételez. Az embertelen tempó nem ad időt gondolkodásra, családi, közösségi kapcsolatokra. A közösség egyénekre esik szét, akik nem a környezetükből vesznek morált és viselkedési mintákat, hanem a világ által felkínált lehetőségek közül választanak. Súlyos probléma, hogy az emberek értékítéletében a hit, a művészetek és a kultúra hátra sorolódtak.

Kőfalvi Csilla szerint Bartók Béla életműve mutatja meg, hogy mi a teendő a boldogtalan jelenben.

- Ő volt az első hazánkfia, aki világszínvonalút alkotott, magyar alapanyagból, a nyugatit nem másolva, hanem alkotón szintetizálva - fogalmazott. - Szemlélete alapján a kultúra és a művészet célja, hogy az embert összekösse eredetének értékeivel, hogy a népi kultúrában felgyülemlett érzékenységet és tudást a modern kor kihívásai közepette erőforrásul birtokolhassa. A modell ereje abban van, hogy a folytonosság felismerésével lehetőség nyílik a számunkra, amely révén az eszmék és mesék hazug ígéretei helyett önismeretünket a megélt valóságra alapozzuk, és ezáltal vállalni tudjuk a létnek a maga zord igazát.

Új telefonos segélyszolgálat
■ Az OECD-felmérés szerint a magyarok 60 százaléka nem bízik a politikai intézményrendszerben
■ A közösség tagállamai közül csak Törökországban élnek az emberek rövidebb ideig, mint nálunk
■ Harkány Évától tudtuk meg: július 1-jétől új telefonos lelki segélyszolgálat működik országszerte. A 116- 123-as szám krízishelyzetben hívható, és mobilról is ingyen 


Szerintem (Varga Andor jegyzete)
Aki a közhelyes „hogy vagy?” kérdésre mifelénk azt feleli, hogy jól, minimum gyanús. Aki esetleg részletezi is, hogy miért, az megkapja, hogy nagyképű. Ha ne adj Isten mosolyog is, a többiek azzal súgnak össze a háta mögött, hogy nyilván megbolondult. A magyarok úgy vannak vele: inkább sajnálja őket, semmint irigyelje a külvilág. „Jobb félni mint megijedni” alapon szorongunk, pedig könnyű belátni, hogy megijedni a jobb. Bajt még nem hárított el a saját fejéről senki azzal, hogy bekövetkezte előtt évekig nem tudott aludni miatta.