Belföld

2010.07.28. 18:09

Hamisan tanúskodott Bajnai és Gyurcsány Sukoró ügyében?

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők titkárságai visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai állításait.

MTI

A miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatón azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt.
   
Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel szerdán közölte: Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt. Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta - tették hozzá.
   
A titkárság felidézte: ahogy a volt kormányfő a tanúvallomásában is elmondta, turizmusért felelős önkormányzati, majd gazdasági miniszterként hivatali feladata volt, hogy tárgyaljon a befektetővel, mivel az egymilliárd dollárra tervezett beruházás turisztikai értéket képviselt volna és háromezer munkahelyet hozott volna létre a Velencei-tónál.
Emlékeztettek arra: kormányfőként Bajnai Gordon kérésére indult vizsgálat a beruházáshoz kapcsolódó földcsere-ügyletek ügyében.
   
Gyurcsány Ferenc titkársága az MTI-vel annyit közölt: cáfolják Budai Gyula állításait.
   
Budai Gyula szerdán azt mondta, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett ügyészségi meghallgatásán.
   
Mind a két volt miniszterelnöknek konkrét tudomása volt több olyan tényről, amely Sukoró ügyében döntő lehet - fűzte hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!