Belföld

2009.10.20. 13:51

Áramot vezetett a kerítésbe - hat évet kapott

Hat év fegyházbüntetésre ítélte kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 41 éves kisari férfit, aki idén áprilisban áramot vezetett lakóházának kerítésébe, később pedig alkoholos állapotban késsel sebezte meg életveszélyesen az édesanyját, az ítélet nem jogerős.

MTI/AP

A vádirat szerint a férfi 2009 áprilisában határozta el, hogy elektromos áram segítségével védi meg kisari házát a tolvajoktól. Az orvos szakértői vélemény szerint a "kórós elmeállapotú, paranoid beállítódású" férfi április 4-én lakása egyik hálózati csatlakozójából vezetett ki egy kábelt a kerítésén lévő szögesdróthoz, majd a kábelt áram alá helyezte és elment otthonról.

A áram alatt lévő kerítést megérintette a kertjében dolgozó szomszéd férfi is; őt a kezén lévő gumikesztyű és a lábán viselt gumicsizma mentette meg az áramütéstől.     

A tárgyaláson ismertetett igazságügyi szakértői vélemény megállapította: "a feszültség alatt lévő kerítés az emberi élet kioltására is alkalmas", csak a véletlenen múlott, hogy nem sérült meg senki.

A vádlott a bíróságon elmondta, hogy az értékeit akarta megvédeni a betörőktől, de senkit sem akart bántani. A férfi azt vallotta: csak a kerítés utcafronti részébe akarta belevezetni az áramot, a vizsgálati iratok szerint azonban a házat körbevevő kerítés egészét feszültség alá helyezte.     

Egy másik bűntette miatt is felelnie kellett a férfinek: az eset után két nappal ittasan hazaérve előbb szidalmazni kezdte a vele egy háztartásban élő, ágyban fekvő édesanyját, majd egy 12 centiméteres kést dobott felé. A kés hasfalon találta az idős nőt, és életveszélyes sérülést okozott. A férfit korábban másfél év börtönre ítélték többrendbeli, súlyos testi sértésért, melyeket az édesanyja sérelmére követett el.     

A megyei bíróság több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a férfit, akit hat év fegyházbüntetéssel és hat év közügyektől való eltiltással sújtott, valamint elrendelte kényszergyógyítását.

A bírói indoklás súlyosító körülményként a büntetett előéletet, a bűnismétlést, az ittas elkövetést vette figyelembe, enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekmények kísérleti szakban maradtak, továbbá a vádlott kóros elmeállapotát.      Az indoklás rámutatott arra: bár az elkövető beismerte és megbánta tetteit, mindkét esetben tisztában volt azok súlyával.   

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mivel az ügyész és a vádlott is gondolkodási időt kért.

Ezek is érdekelhetik