Belföld

2009.07.07. 17:04

Meghosszabbították a csepeli gyilkosság gyanúsítottainak letartóztatását - Deme Gábor vallomást tett

Budapest - Két hónappal meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság. Deme Gábor, az ügy egyik gyanúsítottja részletes vallomást tett.

zaol.hu

 "A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt K. Tamás és társa ellen a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztályán folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság a mai napon K. Tamás és D. Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatását 2009. szeptember 9. napjáig meghosszabbította. A végzéssel szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be" - közölte a Fővárosi Bíróság az MTI érdeklődésére.

 A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről.

Ruttner György, Deme Gábor védője az MTI-nek kedden elmondta: Deme Gábor részletes vallomást tett, olyan új részletekkel egészítette ki korábbi vallomásait, amelyek fontosak.
    Közlése szerint védence elmondta a többi között azt, hogy mit mondott a cselekmény alatt K. Tamásnak, hogyan mozogtak az épületben, és milyen párbeszédet folytatott a portásként dolgozó férfi Takács Józseffel, az intézmény vezetőjével. Deme Gábor arról is beszámolt, hogy K. Tamás mit követelt az igazgatótól, Takács József miért nem adta oda neki azokat a tárgyakat, amelyeket követelt, és K. Tamás később miért került abba a lelkiállapotba, amely közrejátszott abban, hogy elsütötte a fegyvert.
    K. Tamás továbbra sem tett vallomást, tagadta, hogy ő lőtt volna, ugyanakkor tagadta azt is, hogy Deme Gábor lőtte volna le az igazgatót - tette hozzá az ügyvéd.
    Ruttner György közölte: a bíróság megállapította, hogy Deme Gábor nem gyanúsítható a minősített emberölés társtettesi elkövetésével, azt kell megvizsgálni később, hogy a bűnpártolás gyanúja megállapítható-e.
    A bíróság szerint az a kérdés, hogy a bizonyíték eltüntetését félelemből vagy félrevezetésből tette, előbbi esetben ugyanis nem állapítható meg a bűnpártolás sem - mondta a védő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!