Belföld

2009.07.13. 07:00

Kellemetlen kis dögök - Csípnek, támadnak, ellepnek, irtásuk költséges

Zalaegerszeg - Ha nyár, akkor szúnyogok. Sokan szenvednek tőlük, de főleg vízparton tudják megkeseríteni a nyaralók vagy a horgászok életét. Amúgy pedig mindenütt ránk lelnek e kellemetlenkedő kis rovarok.

Sinkovics Eta

- Itt a háznál annyira nem találkozunk szúnyogokkal, viszont lent, a tó közelében idén rengeteg van. Szúnyoghálót már kezdetektől felszereltettünk az ablakokra - mondta a zalaszentgyörgyi házaspár, Török Virág és Török István, akik a kertben füstölőkkel is igyekeznek távol tartani a rovarokat.

Az árvaszúnyogok tavasszal jelennek meg, nem bántják az embert, és nem irtják, mert haltáplálék. A csípőszúnyogok ellen való védekezés, permezetés nem kis gondot jelent az önkormányzatoknak, hiszen a feladat ellátása komoly tételt jelent a költségvetésükben. Már ha betervezik... Zalaszentgyörgy polgármestere, Kovács Dezső elmondta, nem számoltak evvel, eddig nem okoztak problémát a szúnyogok.

A nagyobb tóval kapcsolatban Kiss László Tibor nemcsak Balatongyörök polgármestereként, hanem a Balatoni Szövetség elnökségi tagjaként is rálátást nyújtott a védekezésre. A szúnyogok az idén rendkívüli módon elszaporodtak, a csapadékos időjárás kedvezett az erre a célra alkalmas pocsolyáknak.

- A Balaton-parti önkormányzatok, köztük Balatongyörök is, közel félmillió forintot fizet ki szúnyogirtásra. A tevékenység összköltsége ötvenmillió forint, felét az állam adja, a másik részét pedig a balatoni önkormányzatok teszik hozzá a településükön lévő partszakasz arányában. Az összegbe idén egy biológiai és öt kémiai védekezés tervezése fér - mondta a polgármester. 





A biológiai védekezés szere a szúnyoglárvák tenyészőhelyein kibocsátott (BTI) Bacillus Thuringiensis. Erre még nem került sor ebben az évben, ám valószínűleg a mostani esőzéseket követően már beütemezik.

- A kémiai védekezéshez egyetlen szer engedélyezett, mégpedig a Kaotrin, amit repülővel szórnak szét a Balaton egész területén, s ez összesen 7900 hektár permetezését jelenti. Növényvédelmi szakmérnökként is mondom, olyan speciális szerről van szó, ami a szúnyogon kívül más rovart nem pusztít el, s a környezetre sem ártalmas. Mostanáig három alkalommal megtörtént a védekezés, ám már lászik, ez kevésnek bizonyul. Ezért az egész tevékenységet koordináló Balatoni Szövetség 20-30 milliós kiegészítésért fordul az Önkormányzati Minisztériumhoz, illetve a turisztikai államtitkárság felé, hogy legalább még két-három felszállás megvalósulhasson. Amennyiben nem irtjuk hatékonyan a szúnyogokat, akkor vége a szezonnak. Nem tenne jót, ha az ideérkező vendégek ennek a kellemetlenségnek lennének kitéve - hangsúlyozta Kiss László Tibor.

Azt is megemlítette, náluk a harmadik irtás a kedvezőtlen légáramlat miatt nem volt hatékony, s kérésére a közeljövőben megismétlik.

A Mura folyó környéki települések is szenvednek a szúnyogoktól. Letenye polgármestere, Halmi Béla elmondta, főleg a nyár kezdetén a lakosság több alkalommal is kérte, irtsák a sok kellemetlenséget okozó rovarokat.

- Sajnos egyelőre nem tudunk mit tenni, több okból sem. Mivel a Mura mentén élünk, s a horvátokkal szomszédok vagyunk, közösen kellene fellépnünk, mert különben az egyoldalú irtás nem vezet eredményre. Egy permetezés az önkormányzatnak hétszázezer forintba kerül, márpedig a nyár során minimum kétszeri alkalomra szükség lenne. S mivel ez a közel másfél millió forint nem lett betervezve a költségvetésünkbe, így valószínűleg a védekezés sem lesz megoldva - vázolta a helyzetet.

A biológiai védekezés fontosságát hangsúlyozta, igaz, mint hozzátette, sem ez, sem a vegyszeres nem jöhet náluk szóba, mert csak a kiemelt üdülőövezetek számíthatnak országos szinten anyagi támogatásra, máshonnét nincs erre a célra forrás.

- Véleményem szerint GPS-programozással felderíthetők lennének a szúnyogok élőhelyei. Elsődlegesen a biológiai, s nem az olykor környezetet is károsító vegyszeres védekezéssel hároméves időszak alatt visszaszoríthatók lennének.

Úgy vélte, össze kellene fogni a településeknek szúnyogirtás ügyében, akár kistérségi szinten is. 



Idén is csípnek a szúnyogok. A Gébárti-tónál Péter László és fia, Levente rovarriasztó spray-vel horgászik
Fotó: Katona Tibor

Zalaegerszegen, a polgármesteri hivatalban Fazekas Györgyi környezetgazdálkodási és kommunális csoportvezetőtől megtudtuk, az önkormányzat nem végeztet szúnyogirtást, és ez a korábbi években sem volt gyakorlat.

- Sok pénzbe kerülne az egész városra kiterjedő védekezés, mert hiszen csak így lenne értelme. Erre nincs az önkormányzatnak elegendő pénzügyi forrása. Egyébként szakemberek véleménye szerint vannak olyan permetezőszerek, amelyek nemcsak a szúnyogokat pusztítják el, hanem káros például a fecskékre is. A teljességhez tartozik, hogy a lakosság részéről soha nem érkezett hozzánk az elszaporodott szúnyogokkal kapcsolatban bejelentés - tájékoztatott Fazekas Györgyi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!