Belföld

2007.02.17. 03:28

Ingatlanok, autók, fegyverek

Zalaegerszeg - A városi képviselő-testületek tagjainak anyagi helyzetét bemutató sorozatunkban ezúttal a zalaegerszegi vagyonnyilatkozatokat tekintjük át. A dokumentumok között olyat is találtunk, amelyiken egyetlen adat sem szerepel.

Virrasztó Zsolt

Balaicz Zoltán egy 2003-ban vásárolt 1.1-es Peugeot 206-os kocsiról és 1 millió 154 ezer forint készpénzről tett említést. Tanárként havi 39.200, közalapítványi elnökként pedig 150 ezer forinttal egészíti ki képviselői fizetését.

Devecserné Óvári Ibolya ingatlanlistájának első helyén egy 1200 négyzetméteres egerszegi területen álló 120 négyzetméteres lakás szerepel. Mindkettőt 1993-ban vásárolta, a területnek egynyolcada, a lakásnak a fele van a nevén. 2002 óta felerészben övé egy 110 négyzetméteres, szintén megyeszékhelyi lakóház, 1999-ben pedig egy 90 négyzetméteres lakóházban és egy 2287 négyzetméteres szőlősben örökölt tulajdonrészt. Honda Civicjét 2004-ben vette, s bár 1 millió forint készpénzzel rendelkezik, 8,5 milliós tartozást is törleszt. Egy részvénytársaság megyei igazgatójaként havi 200 ezer, egyéni vállalkozóként 130 ezer forintot keres.

Dékány Endre felerészben tulajdonosa egy 1994-ben vásárolt 163 négyzetméteres egerszegi családi háznak, és 1987 óta övé egy alsónemesapáti ingatlan is. Befektetési jegyekben 1,8 millió, takarékbetétben 1,7 millió forintja van, továbbá 500 ezer forint értékű életbiztosítással, 800 ezer forint értékű nyugdíjpénztári megtakarítással is rendelkezik. A családi ház vagyontárgyainak értékét mintegy 10 millió forintra becsüli. Dékány Endre a Stabil Mérnöki Kft. tervezőjeként havi 160 ezer forintot, a cég 27 százaléknyi tulajdonrészének birtokosaként esetenként 1 millió forintot vesz fel, a Zalaispa Hulladékgazdálkodási Társulástól pedig havi 150 ezer forintot kap.

Garamvölgyi György egy 2004-ben vásárolt 70 négyzetméteres egerszegi lakás 50 százalékáról tesz említést. Felerészben övé még három, mintegy 5000 négyzetméter összterületű gyümölcsös is. A képviselő mindemellett 2,2 millió forint értékű biztosítással, 3 millió forintos takarékbetéttel rendelkezik, devizában 660 ezer forint értékű számlakövetelése van, ugyanakkor 8,5 milliós hitelt törleszt. A Gönczi ÁMK igazgatójaként havi 238.100 forintot keres, felügyelőbizottsági tagként ezt negyedévente 150 ezer forinttal egészíti ki.

Gyutai Csabának 2002 óta kétharmadnyi tulajdonrésze van egy 105 négyzetméteres egerszegi családi házban, 1985-ben ajándékozással jutott egy szintén egerszegi szőlőshöz, de résztulajdonosa egy szántónak és egy rétnek is. Az alpolgármester 2005-ben vette VW Touran típusú, 2 milliós hitellel terhelt autóját. Értékpapírban 1,7 millió forintja fekszik, tartozásként pedig 9,5 millió forintot tüntetett fel.

Herkliné Ebedli Gyöngyi 1986 óta birtokolja egy 106 négyzetméteres lakóház felét, Pusztaszentlászlón 1999 óta övé egy 80 négyzetméteres lakóház, Zalaegerszegen pedig 2000-ben vásárolt egy 6638 négyzetméteres szántót. Tartozása 2 millió forint, tanárként pedig havi 107 ezer forintot keres. Herkliné Ebedli Gyöngyi 25, illetve 10 százalékos arányban két kft-nek is tulajdonosa.

Horváth László felerészben birtokol egy 168 négyzetméteres egerszegi családi házat, illetve egy 3276 négyzetméteres beépítetlen területet. 2004 óta 1.5-ös Suzuki Ignist hajt, a takarékban 800 ezer forintja van. Tanárként 220 ezer forintot keres, ám az összeget másfajta oktatási tevékenységgel éves szinten mintegy 900 ezer forinttal egészíti ki.

Horváth Miklós 1989 óta 50 százalékban tulajdonosa egy 106 négyzetméteres egerszegi lakóháznak. Van egy 2003-as Suzuki Sedánja, pénzkövetelésének értéke pedig 1 millió forint. A TESZ megyei ügyvezető elnökeként 300 ezer forint a fizetése, ezt a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumi tagjaként 65 ezerrel egészíti ki.

Joó Gábor nevén egy 134 négyzetméteres családi és egy 88 négyzetméteres hétvégi ház fele van. 2003-as Renault Scenicet hajt, de 1999 óta van egy Peugeot 306-osa is. Megtakarítása 2 millió, jövedelme havi 213 ezer forint.

Kauzli Józsefné 92 négyzetméteres egerszegi lakás és 75 négyzetméteres hegyhátszentjakabi hétvégi ház 50 százalékos tulajdonrészével rendelkezik; ezen kívül csupán egy adat szerepel a bevallásában: 13.635 forintos részletekben törleszt egy bankkölcsönt.

Káldi Dávidnak 2002 óta 50 százalékos tulajdonrésze van egy 63 négyzetméteres zalaegerszegi lakásban, és 1995 óta ugyancsak felesben tulajdonosa több zalakarosi ingatlannak, egyebek között csaknem 19 ezer négyzetméternyi szántónak és 8320 négyzetméternyi gyepnek. Dióskálon a nevén van egy 7905 négyzetméteres zártkerti ingatlan 50 százaléka is. Káldi Dávid mindemellett 6,2 milliós tartozásról, havi 125 ezer forintos ügyvédi fizetésről és 350 ezer forint projektkoordinátori tiszteletdíjról számolt be a nyilatkozatában.

A Suzuki Wagon R típusú személygépkocsival közlekedő Makovecz Tamás ingatlanvagyonként egy 118 négyzetméteres egerszegi családi ház felét tüntette fel. A pókaszepetki iskola igazgatójaként havi 214 ezer forintot keres, emellé nyelvoktatóként havi rendszerességgel 25 ezer, alkalmilag pedig további 60 ezer forintot visz haza.

Panácz Antal lényegében üres bevallást adott be. ellenben egy zalaegerszegi és két balatonedericsi mezőgazdasági területről, továbbá egy Suzuki Swiftről és egy Volvo S40-es autóról adott számot. Megtakarításainak összege meghaladja a 18 millió forintot, de emellett 8,6 millió forintnyi számlakövetelése is van. A 130 ezer forintos nyugdíja mellé orvosi fizetésként havi 350 ezer forint társul.

Dr. Ribiczey Pál

Rigó Csabának 1993 óta 50 százalékos tulajdonrésze van egy 282 négyzetméteres egerszegi családi házban, Nógrádmegyeren pedig egy lakóingatlan egynegyedét örökölte. A bevallásában egyebek között 17,4 millió forint összegű takarékbetét és 1,1 millió forintnyi számlakövetelés is szerepel. A képviselő egy önkormányzati társulás vezetőjeként havi bruttó 500 ezer forintot keres, evás vállalkozóként viszont nem tüntetett fel jövedelmet.

Sándor Dénes Györgynek 2006 óta van egy Opel Astrája. Hatszázezer forintnyi készpénzzel rendelkezik, tanárként pedig havi 114 ezer forintot keres. nevén egy 51 négyzetméteres egerszegi lakás van, de felerészben tulajdonosa egy 117 négyzetméteres, szintén zalaegerszegi lakóingatlannak, valamint egy 17,6 négyzetméteres gépkocsitárolónak is. A képviselő 12 millió forintos lakáshitelt és 1 millió forintos autókölcsönt törleszt, betegjogi képviselőként pedig havi 131 ezer forintot keres.

Szűcsné Dóczi Zsuzsanna

Sümegi László háromötöd részben tulajdonosa egy 54 négyzetméteres egerszegi lakásnak, de szisztematikusan vásárol mezőgazdasági területeket is. Tizenhét zalai településen több mint 30 helyrajzi számon vannak erdőbirtokai, gyümölcsösei, szántói, legelői és szőlősei. Ezek többségét 2005-ben és 2006-ban vette. 2004 óta van egy Seat Cordobája, takarékbetétben 700 ezer forintja fekszik, pénzintézetnek 2,6 millió, magánszemélynek pedig 2,5 millió forinttal tartozik. Bevallása szerint őstermelőként évi 600-800 ezer forintot keres. felerészben egy 140 négyzetméteres egerszegi lakóház tulajdonosa, Nissan Almeráját 2005-ben vásárolta. Nyilatkozatában 2 millió forint készpénz és 7 millió forint tartozás szerepel, havi jövedelme 125 ezer forint.

Tarr Ervin

Tolvaj Márta ingatlanvagyona tekintélyes. Teljes egészében övé egy 160 négyzetméteres egerszegi lakás és egy 210 négyzetméteres üzlet. Örökségként maradt rá egy szintén egerszegi lakóingatlan negyede, továbbá több mint 80 helyrajzi számon erdő, szántó és egyéb mezőgazdasági terület. Tolvaj Márta 8 millió forint értékű életbiztosítással, 1,5 millió forint értékű megtakarítással, 1,2 millió forintnyi készpénzzel rendelkezik, számlakövetelései között pedig 2,3 millió forint értékű devizát és 9,5 millió forintnyi tagi hitelt tart számon. Daewoo Tacuma típusú autóját 2004-ben vásárolta, a Zalatour Kft. ügyvezető igazgatójaként havi 360 ezer forintot keres, evás vállalkozóként viszont nem tüntetett fel jövedelmet.

Tombi Lajos alpolgármester egy 107 négyzetméteres lakóház felét birtokolja. A nyilatkozatában 2,3 millió forint összértékű életbiztosítás, 900 ezer forintnyi számlakövetelés és 400 ezer forintnyi tartozás mellett két vadászfegyverről is ír. nevén egy 132 négyzetméteres családi ház kilenchuszad része van, de övé egy 99 négyzetméteres lakóépület és egy tavaly örökölt családi ház fele is. Peugeot 307-es autóját 2002-ben vásárolta, a takarékban 8,9 millió forintja pihen, számlakövetelésként 2,5 millió forintot tart számon. Takarékszövetkezeti elnökként és ügyvezető igazgatóként 529 ezer forintot keres, ezt jogtanácsosként mintegy 40 ezer forinttal egészíti ki.

Dr. Tóth László

Török Zoltán 1990 óta egy egerszegi lakóház nyolcadát, 1975 óta egy csopaki gyümölcsös negyedét birtokolja. Peugeot 206-osát 2004-ben vette, a takarékban 2 millió forintja van, református lelkészként 145 ezer forintot keres. felerészben 138 négyzetméteres lakóház és 941 négyzetméteres hegyi ingatlan tulajdonosa. Ford Galaxy típusú kocsiját tavaly vette, készpénzben 2,5 millió forintja van. Egy kft. közgazdászaként havi 125 ezer forint a jövedelme. ingatlanjainak listáján két kisebb egerszegi lakás szerepel. Készpénzben 2 millió forintja van, tartozása pedig 11 millió forint. Egy kft. ügyvezetőjeként havi 150 ezer forintot vesz fel. és Kiss Ferenc vagyoni helyzetéről a zalai törvényhozókról szóló írásunkban (ZH, 2007. 02. 07) már beszámoltunk.

Vitkovics Péter

Zsuppányi Gyula

Dr. Gyimesi Endre

Ezek is érdekelhetik