2014.01.01. 14:56
A túzokkal (is) ünnepelnek
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vezetőségének döntése értelmében 2014-ben a túzok viseli az év madara büszke címet.
A faj 1986-ban már volt ebben a kivételezett helyzetben, és visszatérése most rendhagyó és ünnepi: rendhagyó, mert nem internetes szavazást nyert meg, és ünnepi, mert kijelölésének oka, hogy az MME idén jubileumot ül, negyven éves lett ugyanis. A civil szervezet egész évben ünnepel, a sorozat január 6-án, a tudományos akadémia dísztermében sorra kerülő közgyűléssel indul. Illetve programok sorát szenteli a fokozottan védett túzoknak is. A körülbelül pulyka méretű madár legnagyobb egybefüggő európai fészkelőhelye hazánkban van, állománya már stabil, de a korábbiakhoz képest kicsi.