ZTE KK

2015.03.24. 17:00

ZTE KK - Egy korábban már kipróbált és jól működő klubmodell adhat reményt

Zalaegerszeg - Egy korábbi, a mostaninál jóval sikeresebb klubmodell mellett döntöttek, amikor a ZTE KK Kft. taggyűlése a többségi tulajdonos önkormányzat jóváhagyásával hétfőn kijelölte a társaság új ügyvezetőjét és irányítói testületét. Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét kérdeztük a döntés hátteréről és a pillanatnyilag legfontosabb feladatokról.

Kerkai Attila

Az ügyvezetői posztra a pályázatot azt követően írták ki, hogy Podlovics Péter ügyvezető jánuár 23-án felajánlotta lemondását, amit a többségi tulajdonos elismerve eddigi munkáját, valamint azt, hogy bár a várt sportsikerek elmaradtak, de az ügyvezető gazdasági téren stabilizálta a klub helyzetét elfogadott. Ezt követően információink szerint több lehetséges vezetővel is tárgyalások zajlottak, ám úgy tudjuk, hogy a megkeresett jelöltek közül senki sem vállalta a feladatot. Ezt követően írtak ki pályázatot az ügyvezetői posztra, s ennek eredményeként nevezték ki hétfőn Doleschall Miklóst, a MAFC kosárlabda akadémia igazgató-helyettesét a ZTE KK Kft. élére.

A Zalakerámia-ZTE KK helyzete ismert. A most zajló bajnokságban is az élvonalbeli megkapaszkodásért harcol, ráadásul a MAFC csapatával, s ebből a szempontból is pikáns az új ügyvezető személye, aki szeptemberig a MAFC felnőtt csapatának klubigazgatója volt és nagy szerep jutott neki abban, hogy a fővárosiak visszajutottak az élvonalba.

Kedden Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét kerestük meg, s kértük arra, hogy a többségi tulajdonos önkormányzat nevében a döntés hátteréről adjon tájékoztatást és arról is, hogy mit várnak a klub új irányítóitól.

- A legfontosabb feladat a következő néhány hétben az, hogy a csapat kiharcolja az élvonalban maradást - hallottuk a város első emberétől. Mindenkitől, így az új klubvezetéstől a szakvezetőkön át a játékosokig azt kérjük, hogy csak és kizárólag erre koncentráljanak. Ha bárkinek bármi kérése lesz ennek érdekében, minden segítséget megadunk, hogy ez sikerüljön. Onnantól kezdve viszont már a jövőt kezdjük építeni.

S hogy miért döntöttek a mostani, nevezhetjük régi-új klubmodell mellett, ezt is megkérdeztük. Balaicz Zoltán megerősítette: az új ügyvezető hozza meg a döntéseket, a társadalmi elnökség pedig a háttér megteremtésén fáradozik.

- Ez egy működő modell volt még 2010 előtt, ezt magam is tapasztaltam - válaszolta a polgármester. Az ügyvezetőnek az operatív feladatokra kell maximálisan koncentrálnia, a támogatók felkutatása, a velük való kapcsolattartás, a klubélet hátterének biztosítására pedig ott van a három tagú társadalmi elnökség, akik a napi ügyekbe nem szólnak bele. A fontos döntéseket az ügyvezető hozza meg, természetesen támaszkodhat az elnökség véleményére.

Mint tegnapi beszámolónkban is megírtuk, az új klubmodell április elsejétől lép életbe, de Balaicz Zoltán jelezte: április 2-án sajtótájékoztatót tartanak, ahol részletesen is vázolják elképzeléseiket.

Arra még rákérdeztünk, van-e forgatókönyv arra vonatkozóan, ha mégsem sikerülne megkapaszkodni az élvonalban.

- Természetesen erre is fel kell készülni, hiszen ez is egy lehetőség, de mindaddig, amíg ez a kérdés nem dől el, arra akarunk koncentrálni teljes erővel, hogy ne ez, hanem a bent maradás valósuljon meg - válaszolta Balaicz Zoltán.

Doleschall Miklós újonc lesz az zalaiaknál, a bejelentés alapján viszont mindenki más régi egerszegi motoros... Bodrogi Csaba sportigazgatóként tér vissza, aki korábban volt már a ZTE KK ügyvezetője és a kék-fehérek klublegendája, de ezt mindenki tudja. Bodrogi Csaba azt megerősítette, hogy civil állása mellett látja majd el ezt a feladatot (egyébként most is edzősködik a klub utánpótlásában).

A társadalmi elnökségben olyanok foglalnak helyet, akik ezer szállal kötődnek a klubhoz. Kezdve dr. Gyimesi Endrével, Zalaegerszeg korábbi polgármesterével, aki 1994 és 2010 között négy cikluson át töltötte be ezt a tisztet és köztudomású volt mindvégig a sporthoz, illetve a sportághoz való kötődése. Nem véletlenül, ugyanis 1994-es polgármesterré választása előtt a ZTE KK szakosztály-igazgatója volt. Jelenleg is tagja az MKOSZ elnökségének.

A másik két tag, dr. Kelemen Péter és dr. Bárdos László pedig a ZTE KK második aranykorának vezetői. Mindketten 2003-ban kerültek be a klub irányító testületébe, majd később a 2010-es bajnoki címet megelőző években dr. Kelemen Péter töltötte be a klub társadalmi elnöki posztját, aki mellett dr. Bárdos László elnökhelyettesként segítette a klub és a csapat munkáját egészen 2011-ig.

Ezek is érdekelhetik