ZTE FC

2015.03.27. 17:39

A ZTE FC szombaton Cegléden győzni akar

Zalaegerszeg - A labdarúgó NB II-ben a 21. forduló következik és a ZTE FC együttese szombaton (15.00) annak a Ceglédnek a vendége lesz, amely a legutóbbi két találkozóját megnyerte. Lendvai Miklós, a zalaiak szakvezetője bízik a pozitív eredményben , ami győzelmet jelent.

Kerkai Attila

Éppenséggel a ZTE FC is győzött, igaz a múlt heti Soroksár elleni siker az első volt tavasszal. Az egerszegieknek viszont van még hova fejlődnie, de kétségtelen tény, hogy az első siker minden tekintetben jól jött.

- A győzelem csakis annak volt köszönhető, hogy hozzáállásban és felfogásban váltott együttesem - ezt már Lendvai Miklós, a ZTE FC vezetőedzője állapította meg, amikor pénteken megkerestük. - Viszont ebből kell kiindulni, ezt kell most is tanúsítanunk és persze alázatos futballt, s akkor pozitív eredményt érhetünk el.

S hogy mit jelent mindez, esetleg idegenben egy döntetlen is az lenne? Megkérdeztük a vezetőedzőt.

- Nyerni megyünk Ceglédre, ahol ez lenne a pozitív eredmény - válaszolta. - Vendéglátóink az elmúlt két fordulóban odahaza a Soroksárt és a Siófokot is legyőzték, ami biztosan nem vetette vissza az önbizalmat, s az eredményeik azt bizonyítják, hogy ráéreztek valamire. megnéztük a legutóbbi találkozónk felvételeit és védekezésben, valamint támadásban is volt egy-két olyan hiba, ami miatt csak egyszer találtunk be, viszont ez a győzelmet is jelentette. Jobban ki kell használni a szélről induló támadásokat, s akkor biztosan lesz több gólhelyzet is.

Króner Martin győztes gólt szerzett a Soroksár ellen Fotó: Katona Tibor

A keretből továbbra is sérült Városi Viktor, a tervezett kezdőcsapat pedig ez: Szappanos Simonfalvi, Króner, Forgács, Fodor Bíró A., Szőllősi, Szakály A. Bailo, Délczeg, Babati.

Terveink szerint a találkozóról a zaol.hu-n élő, szöveges tudósításban számolunk be.

A 21. forduló további programja. Szombat: Siófok- Ajka 15.00, Szigetszentmiklós -Mezőkövesd 15.00, Szeged -Sopron 15.00, Soroksár -Csákvár 15.00, Kaposvár- Balmazújváros 17.00. Március 31., 18.00: Békéscsaba -Vasas. A Szolnok- Gyirmót (1-1) találkozót már csütörtökön lejátszották.

Címkék#ZTE FC

Ezek is érdekelhetik