Zene

2014.04.02. 14:10

A Balaton az év gyermekdala

Nagykanizsa - A Napsugár Együttes Balaton című zenéje lett az év gyermekdala a Picur Rádió által gyermekzenekarok számára megrendezett országos versenyen.

Horváth-Balogh Attila

A Picur Viadal nevű megmérettetésen első körben 83, majd a legjobb 16 dal közül választotta ki a zsűri a Balatont, Macsekné Sipos Anita szerzeményét.

A Napsugár Együttes: Pusztai László, Oszter Ottó, Macsekné Sipos Anita, Macsek Sándor és Vukics László a díjkiosztón. Fotó: Picur Rádió

– Harminckét zenekarral, köztük olyan neves együttesekkel versengtünk, mint a Zabszalma, a Rutkai Bori Banda, vagy a Kakaó Zenekar – tudtuk meg Macsek Zsolt billentyűstől, aki párjával, Sipos Anitával alapította a Napsugár Együttest négy évvel ezelőtt. – A döntőre Budapesten, a Petőfi Csarnokban került sor, ahol élőben kellett előadni a dalt. Pontosan azért is bővítettük 5 fősre a csapatot még tavaly, hogy a dalainkat, feleségem szerzeményeit élőben, hangzó zenével tolmácsolhassuk a közönség felé. Jómagam és az együttest vezető Anita mellett most a zenekar tagja Pusztai László basszusgitáros, Oszter Ottó gitáros és Vukics László dobos.

Macsek Zsolt azt is hozzátette: már dolgoznak újabb lemezük megjelentetésén. Van miből meríteniük, hisz' 60 saját szerzemény közül kell kiválasztaniuk azokat, amelyek felkerülnek a várhatóan még az idén megjelenő albumra. Addig is: több daluk ingyen letölthető honlapjukról, így az óvodákban népszerű környezet- és egészségvédelemmel, egészséges táplálkozással foglalkozó szerzemények is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!