Zalavár

2015.06.25. 14:55

A Kárpát-medence legnagyobb települése volt - sajtóséta a Várszigeten

Zalavár - Az országos és a zalai média számára rendeztek csütörtökön sajtóbejárást Zalavár-Várszigeten, ahol hosszabb rövidebb megszakításokkal már 1948 óta zajlanak a feltárások a Magyar Nemzeti Múzeum égisze alatt.

Magyar Hajnalka

A régészeti munkálatokat elindító múzeum mellé 1994-ben szegődött partnerül az MTA Régészeti Intézete. A csütörtöki sajtóbemutatón részt vett dr. Császtvay Tünde, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese is.

– Zalavár rendkívül fontos helyszín számunkra, hiszen a tavaly megnyílt honfoglalás kori állandó kiállításunk leletanyagának leérdekesebb része innen került elő – mondja dr. Császtvay Tünde. – Számos olyan leletre bukkantak a régészek, amely teljesen átírta a 9-10. századra vonatkozó addigi tudásunkat. A hétköznapokat jellemző tárgyaktól a korabeli uralkodó osztály életmódját bemutató kincsekig nagyon sok becses lelet került be innen a Nemzeti Múzeumba, nem egy esetben olyan következtetéseket alapozva meg, amelyek eltérnek a korábbi tudásunktól.

 

Nem csak a múlt, a jelen is változik az ország legnagyobb műtárgyállományú, első múzeumában.

– Három éve indult el nálunk az arculatváltás, amelynek részeként új brand épül, eredményeként pedig egy sokkal nyitottabb, a mai kor technikai vívmányaival élményszinten élni tudó intézményt szeretnénk működtetni - folytatja a Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. –  Új látogatói köröket tervezünk elérni, és a régieket is másként megszólítani. Példa erre az egyik friss  kiállításunk, amely nagyon eltér az eddig megszokottaktól. Az Elsodort világ, plakát-álmok 1910-1920 című tárlaton ugyanis igen  erőteljes  érzelmi és hangulati elemekkel élünk. A hangsúly a száraz adatok, információk tömegének átadása helyett átkerült az attraktív élményre, ami  egyben a  mában  is érvényes kérdések megfogalmazására ösztönzi a látogatókat. Az egész roppant szórakoztató, az első teremben még hintán is ringatózhatunk.

Kiállítások „tájolásával" ugyancsak próbálkoznak, szintén újszerű módon. Tavaly indították el az Országjáró Múzeumkörút elnevezésű programsorozatot, amelynek keretében 20 méter átmérőjű óriási sátorban mutatnak meg fejezeteket a magyar történelemből, rendkívül látványos módon. Ehhez a csúcstechnika, a virtuális világ minden vívmányát bevetik, evvel is hangsúlyozva, nem a szűk elitet kívánják   elérni. Idén folytatódik a program, s ha minden jól alakul, jövőre az ország összes megyeszékhelyét felkeresik a lebilincselő élményt ígérő attrakcióval.

Talán egyszer a Vársziget Karoling-kori élete is megelevenedhet e vállalkozás jóvoltából. Nem volna rá érdemtelen, hiszen Zalavár/Mosaburg (Mocsárvár) a 9. században a Kárpát-medence legnagyobb lakott települése volt.

Az itt zajló  rendkívül szerteágazó ásatási munka idei fejezete  május végén indult, s jövő héten  zárul. Mint Ritoók Ágnestől, a Nemzeti Múzeum régészétől és prof. dr. Szőke Béla Miklóstól, a Régészeti Intézet tudományos főmunkatársától megtudtuk, e nyár  legizgalmasabb hozadéka az Árpád-kori bencés monostor  11. század végén épült körítő falának megtalálása volt. Az objektum érdekességeiről a későbbiekben számolunk be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!