Zalaszentgyörgy

2015.09.26. 10:33

Testvértelepülési parkot avattak Zalaszentgyörgyön

Négy éves előkészítő munka után jöhetett létre a Zalaegerszegtől 13 kilométerre található 400 fős községben az a testvértelepülési park, amely a biciklis turisták pihenése és szabadidős programok biztosítása mellett a nevével arra is emlékeztet, hogy az erdélyi, 9000 lakosú Marosszentgyörggyel tizenhat, az észak-szerbiai, azaz vajdasági 1500 fős, 96 százalékban magyarlakta Oromhegyessel pedig hat éve létesült testvértelepülési kapcsolat.

Arany Horváth Zsuzsa

Kovács Dezső polgármester meghívásának eleget  téve a szombat délelőtti avatásra megérkezett a Birtalan János, Marosszentgyörgy alpolgármestere, Zoran Teslic, az oromhegyesi képviselőtestület tagja, Vigh László országgyűlési képviselő, Zalaegerszeg képviseletében Dékány Endre, valamint a kivitelezésben részt vevő partnerek és a környező néhány falu polgármestere. A bensőséges hangulatról a községben működő Örömkórus tagjai énekeikkel gondoskodtak. A park szépségét emelendő Oromhegyes rózsatövekkel, Marosszentgyörgy pedig jelképesen egy 15 éves tölgyfával járult hozzá, amelynek a tövébe egy zsák székelyföldi földet is hoztak. A parkban a későbbiekben jeles zalaiak mellszobrát tervezik elhelyezni. A pihenőhelyet már szombaton birtokba vették a megyeszékhelyről induló kerékpárosok, akik a Zrínyi-gimnáziumtól indultak.

A park avatása után az "Európa a polgárokért" program keretében konferenciát  rendeztek a kultúrházban, amelyen mások mellett előadást tartott V. Németh Zsolt, a környezetért, agrárfejlesztésért felelős államtitkár és Vigh László is. A tanácskozás a vidékfejlesztési program elemeit tekintette át. Az értekezlet keretében adták át Zalaszentgyörgy történetének első díszpolgári  címeit. Ezt  Balla László, Oromhegyes és Sófalvi S. Szabolcs Marosszentgyörgy polgármesterének ítélték oda. A kitüntetéseket a testvértelepülési delegációk tagjai vitték el a jutalmazottaknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!