Zalalövő

2015.08.05. 17:40

A korábbi évekhez képest rövidebb időtartamú lesz a Zala Menti Napok

Zalalövő - Az idén már 32. alkalommal megtartandó Zala Menti Napok főszervezője kiemelte: a korábbi időszakok tapasztalatai alapján a pénteki programokra szerényebb volt az érdeklődés, ezért két napra sűrítették össze a rendezvényt, de a péntek esti bál megmarad.

Gyuricza Ferenc

A program egyik újdonsága, hogy igyekeznek a település római kori múltját jobban kiemelni, így mind  a szombat reggeli zenés ébresztőn, mind az azt követő, délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepélyes megnyitón közreműködnek a Savaria Legio tagjai, míg a délután  folyamán antik játékokból tartanak bemutatókat  a Római parkban, s ezeket ki is próbálhatják az érdeklődők.

A szombati megnyitó keretében adják át a városi kitüntetéseket is, ezúttal  új díjat is alapított az önkormányzat.

A Zala Menti Napok résztvevőire szombaton és vasárnap is rengeteg élmény vár. A kulturális programok  és a hagyományos népművészeti kirakodóvásár mellett lesz többek közt bemutatják Preisz József órásmester különleges gyűjteményét.

A Zala Menti Napok rendezvényéhez idén is kapcsolódik nemzetközi néptáncfesztivál, erre augusztus 18-án este kerül sor  bolgár, szlovák, örmény és hazai csoportok közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!