Zalalövő

2015.03.24. 18:20

Kamion az átjáróban - Öt méteren múlott a katasztrófa

Zalalövő – Majdnem súlyos balesetet okozott az a kamionos, aki a tilos jelzés, a leeresztett félsorompó ellenére ráhajtott a sínekre és megállt. Csak a vonatvezetőnek köszönhető, hogy nem történt tragédia.

Arany Gábor

A történtek miatt a napokban vádat emeltek a 33 éves Marcin F. ellen. A lengyel gépkocsivezető 2014. január 24-én délután három órakor a 86-os főút zalalövői szakaszán közlekedett nyerges vontatós járműszerelvényével. Rédics felől Körmend irányába tartva érte el a fényjelzőkészülékkel, félsorompóval biztosított vasúti átjárót, ahol a jelzőberendezés tilosat mutatott. Ennek ellenér a férfi az átjáróba hajtott, majd megállt. Ekkor már 19 vagonból álló szerelvény közeledett Zalaegerszeg felől a kereszteződéshez; a mozdonyvezető meglátva a síneken álló kamiont vészfékezett és 400 méteres intenzív lassulás hatására a járműtől alig öt méterre állt meg. Ezt követően a lengyel sofőr kitolatott az átjáróból, megvárta a vasúti szerelvény elhaladását, majd folytatta útját.

A Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivője, dr. Pirger Csaba érdeklődésünkre közölte, hogy a történtek alapján a lengyel sofőr ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat az egerszegi járási ügyészség.

Ezek is érdekelhetik