Zalaegerszeg

2016.07.17. 19:05

Még disznót is vágtak

Zalaegerszeg - Pénteken délután sikerült elképesztenie a fél városrészt az andráshidai Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesületnek - a nyár kellős közepén disznóölést tartottak a kis bérelt házikójuk udvarán.

Fincza Zsuzsa

Betegségek miatt két évig ki kellett hagyniuk a novai aratóversenyt, ezért az idén tripla erővel készültek a megmérettetésre. Úgy gondolták, a nagybanda helytállása mellett megadják a módját az ételbemutatónak is: disznóöléses étkeket tálalnak a terített asztalra.

- Ez is hagyományőrzés - magyarázta Dormánné Babolcsai Éva, az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület elnöke. - Régen megbecsülték az aratómunkásokat, a módosabb gazdák a legnagyobb nyári munka előtt levágtak egy disznót, hogy legyen friss hús, nagy kondér húsos káposzta, kolbász, hurka, abált szalonna bőven. Most mi is ezeket az eredeti parasztételeket készítjük, pontosan úgy, ahogy még a kézikaszás időkben tették.

Gyorsan ment a munka, akadt dolgos kéz elég. A bontóasztal mellett (balról jobbra) Viziné Vajda Katalin, Szalay János, Miklósovicsné Antos Szonja, Pilise József, Antos Gyula, Dormánné Babolcsai Éva, Pilkovics Józsefné, Horváth László, Sárközi Mihályné és Horváth Ernőné Fotó: Fincza Zsuzsa

- Egyik tagtársunk, Smodics János jóvoltából lettünk módosak - tette hozzá Horváth Ernőné, a 21 éves, hatszoros Arany Páva-díjas Igazgyöngy Népdalkör szakmai vezetője. - Ő az édesapjára - aki 54 évig volt kántor a faluban, és haláláig a népdalkört is erősítette - tekintettel felajánlotta, hogy ad egy disznót, hogy igazi aratóételekkel állhassunk elő.

Bár szombaton az andráshidaiak nem léphettek dobogóra az ételbemutatón, nem keseregtek a 4. hely miatt.

- Nekünk elég, hogy mindenkinek ízlett a főztünk - mondta vasárnap reggel Dormánné Babolcsai Éva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!