Zalaegerszeg

2015.10.11. 13:08

A Göcsej Filmszemle díjátadóján

Tizenegyedik alkalommal tartották meg a városban a Göcsej Filmszemlét szombaton. Összesen 44 művel pályáztak, első alkalommal adták át a Szalay Annamária-díjat.

Hajdu Péter

A Zalaegerszegi Televízió által meghirdetett idei Göcsej Filmszemlére az alkotók 44 művel pályáztak, amiket szombaton délelőttől a filmszemle új helyszínén, az Art Moziban nézhettek meg a filmrajongók. A délutáni díjkiosztó ünnepséget Balaicz Zoltán polgármester nyitotta meg, s bejelentette, megalapították a Médiatanács két éve elhunyt elnöke, a zalaegerszegi Szalay Annamária emlékére alapított díjat, s idén emléktáblát is avatnak tiszteletére. A filmszemle három tagú zsűrije, András Ferenc filmrendező, Koltay Gábor filmrendező és Szaknyéri András, a hévízi Fontana mozi vezetője magas színvonalú, profi alkotásoknak értékelték a benevezett filmeket. Négy különdíjat, s három kategóriában három-három díjat ítéltek oda. A dokumentumfilmek közül első lett László Gábor: Ez volt a sorsom..., a kisjátékfilmek között Helmeczi Benjamin: Az utolsó levél, a filmetűdök közül pedig Varga Árpád Zsolt: Control (of death) című alkotása. A filmetűd kategóriában volt zalai helyezett, a harmadik helyet nyerte el Mészáros T. László: Holdraszállás című alkotása.

A Göcsej Filmszemle fődíját, a Szalay Annamária-díjat a Debrecen Városi Televíziónak ítélték oda, Kossuth papja című filmükért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!