2015.04.09. 18:21
DK fórum Zalaegerszegen – Vitányi Iván volt a vendég, Keresztes Csabát választották új elnöknek
Zalaegerszeg - A posztjától megváló Balogh Miklós helyébe a 25 éves Keresztes Csabát választották meg a DK új választókerületi elnökévé.
A tisztújítást megelőzően Vitányi Iván szociológus, esztéta, a DK örökös, tiszteletbeli elnöke volt a program vendége, aki tavaly megjelent, Küszöbember – Életem történetei Horthytól Orbánig című önéletrajzi könyvéről beszélt. Az író-olvasó találkozó végén Keresztes Csaba új választókerületi elnök Zaláról szóló albummal ajándékozta meg Vitányi Ivánt, annak közelgő 90. születésnapja alkalmából.
Balogh Miklós, Vitányi Iván és Keresztes Csaba a fórumon. Fotó: Katona Tibor
A vendég zárszavában egy sajátos magyar történelmi modellt vázolt fel, amelynek visszatérő eleme volt, hogy levert forradalmaink után rendre azok eltiprója akart a nép jóságos atyja lenni. Mint mondotta, a rendszerváltással készen kaptuk a demokráciát, ám nem tudtunk vele élni. A pártoknak fontosabb volt a hatalom megtartása az európai irányváltásnál. A magyarok elhitték, csak rá kell szavazni az ígérgető pártra, s úgy fogunk élni, mint a bécsiek. Mára azonban a társadalom megmozdult, a folyamatok egyelőre cseppfolyósak ugyan, de abba az irányba hatnak, amelynek eredményeként magunk teremthetjük meg magunknak a demokráciát.