Zalaegerszeg

2014.12.03. 19:59

Ismét Báthory István névét viseli az iskola

Zalaegerszeg – Nagyszabású névadóünnepséget rendeztek a Zalaegerszegi Báthory István Szakképző Iskolában kedden, annak alkalmából, hogy az idén 60 éves intézmény visszavette az erdélyi fejedelem nevét.

– 1954-ben alapította az intézményt a Zala Megyei Tanács, majd 1984-ben vette fel Báthory István fejedelem nevét – mondta el az ünnepség után Kónyáné Tömpe Lívia igazgatónő. – 2004-ben összevontak minket a Kinizsi Pál Szakképző Iskolával, ezután Páterdombi Szakközépiskola lett az intézmény neve. Idén végre lehetőséget kaptunk arra, hogy újra visszavegyük Báthory István nevét.

Fontos számunkra ez, hiszen nagyon jelentős sikereket értünk el abban az időszakban, amikor Báthory nevét viselte az iskolánk. A jövőben szeretnénk mindezt tovább vinni, az iskola jól működő hagyományaival együtt, emellett pedig külön örülünk annak, hogy a magyar-német két tanítási nyelvű szak a 2015. szeptemberi tanévtől, öt év után újra elindul az intézményünkben a vendéglátás és turisztika szakmacsoportban – ismertette az igazgatónő.

Köszöntötte a jelenlévőket Gecse Péter alpolgármester is, a jó hangulatról és a finom ételekről pedig a báthory-s diákok gondoskodtak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!