Zalaegerszeg

2014.07.21. 12:48

Elismerés a Zalaegerszegi Törvényszék könyvtárvezetőjének

A Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérmet vehette át Sándor Gertrud, a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtárának könyvtárvezetője a napokban a Magyar Könyvtárosok Egyesületének soproni vándorgyűlésén.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete  (MKE) 1985-ben döntött az emlékérem alapításáról, s azóta minden évben - a könyvtáros szervezetek javaslatai alapján - 5-6 arra érdemes könyvtáros veheti át az elismerést. A díj kiosztására ünnepélyes keretek között, az egyesület évi rendszerességgel ismétlődő vándorgyűlésén kerül sor, melynek ezúttal Sopron adott otthont.

Sándor Gertrud (középen)két másik díjazottal. Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

Sándor Gertrud 20 éve dolgozik a Zalaegerszegi Törvényszék könyvtárosaként, s úttörőként vett részt a bírósági könyvtárak, illetve a bírósági könyvtári rendszer kialakításában, fejlesztésében. Alapító tagja, illetve 2011-es megalakulása óta elnöke az MKE Jogi szekciójának. Könyvtári szakértő és szakfelügyelő, iskolai könyvtári szakember, szakcikkek, bírósági könyvtártörténeti munkák, könyv- és könyvtárhasználati segédletek szerzője, aki az elmúlt évek alatt  kimagasló közösségi és szakmai munkát végzett az MKE keretein belül. Fáradhatatlan lendülettel és hittel tevékenykedett és tevékenykedik ma is a magyar könyvtár- és információtudomány, a bírósági könyvtári rendszer területén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!