Zalaegerszeg

2014.04.27. 15:37

„Elvégezték a maguk teendőjét”

Zalaegerszeg - Jótékony célú estélyt rendezett a Zalai Polgári Körök Egyesülete szombaton Zalaegerszegen, az Arany Bárány Szállodában. Az est vendége volt az Országgyűlés elnöke és Jókai Anna Kossuth-díjas író.

Kolozsvári Ilona

Kövér László a zalai polgári körök 2008-ban rendezett első estélyén is részt vett, és most is örömmel fogadta el a meghívást. Mint fogalmazott, egy normális polgári társadalom működéséhez nemcsak az kell, hogy jó kezekben legyen a vezetés a városban és az országban, hanem arra is szükség van, hogy az emberek is elvégezzék a feladatukat. Amikor 2002-ben, a Fidesz elvesztette a választásokat, több százezer ember fogalmazta meg: ahhoz, hogy a dolgok jó irányt vegyenek, azon kívül is tenni kell valamit, hogy négyévente elmennek szavazni. A politológusok is elmondják, hogy a Fidesz nem azért nyerte meg a választásokat, mert jó volt a kampány, vagy jól kormányzott az elmúlt négy esztendőben, hanem azért, mert egy hosszú építkező korszakban mindenki elvégezte a maga teendőjét, többek közt azok az emberek is, akik most jelen vannak – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke.

 

Jókai Anna kiemelte; a polgári körök megalakulását Zala megyében is sokan támogatták, de aztán „leültek" a szerveződések. Az emberek – akik úgy érzik, hogy tisztességes országban akarnak élni – teljes szívvel, lélekkel ismét összefogtak, Zalaegerszeg pedig e tekintetben élen jár – fogalmazott az írónő.

Jagasics János, az egyesület elnöke elmondta; a sorban az ötödik jótékony célú polgári estély bevételéből az irodalom, a művészet területén szép eredményeket elért, zalai fiatal tehetségeket támogatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!