Zalaegerszeg

2013.11.15. 23:25

Szakmai nap a koraszülöttekért

Zalaegerszeg - A Koraszülött Világnapja alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot állított össze Zalaegerszegen a „Korán érkeztem” Közhasznú Egyesület.

Uma Anett

Pénteken „Koraszülöttekről a koraszülöttekért" címmel szakmai napot rendeztek, melyet bárki ingyen látogathatott a Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjában.

Európában átlagosan 10 csecsemőből egy túl korán jön a világra. Hazánkban tavaly ez az arány 9 százalék volt. Zalaegerszegen előző évben 200 baba kezdte életét a PIC-ben. Természetesen a koraszülöttség legtöbb esetben nem jár tartós problémával, nagyobb arányban egészséges, teljes értékű életet tudhatnak majd maguknak a korábban érkezők. Ugyanakkor a korán szülő édesanyáknak nagy szükségük lenne az lelki támogatásra és az utógondozásra, sokan szorongást, félelmet élnek át a gyermeküktől való hosszas izoláció és felkészületlenség miatt.

„A rendezvénnyel az a célunk, hogy a koraszülöttség kérdéseiről, szakemberek segítségével beszélgessünk, – mondta Bengő Hajnalka, főszervező, az egyesület szakmai vezetője.

A koraszülött utógondozásról Dr. Császár Andrea, csecsemő és gyermekgyógyász, neonatolóus szakorvos tartott előadást, dr. Elmont Beatrix gyermekneurológus, gyermekrehabilitációs szakorvos pedig a neurohabilitáció lehetőségeiről beszélt. A korai anya-gyermek kapcsolatról és kötődésről Gaál Tímea szakpszichológus beszélt.

Az egyesület szombaton Családi napot rendez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!