Zalaegerszeg

2011.09.26. 16:46

A lelki feltöltődés ideje volt e nap

Szent Gellért napja alkalmából zarándoklatra indult a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium közössége. Az útról Illés Csaba tanár számolt be lapunknak.

Horváth A. Attila

– Zarándokútra indulni szép, Istennek tetsző vallásos cselekedet. A zarándok, miközben egy-egy kegyhelyet felkeres, eltávolodik a mindennapoktól, vallását gyakorolja, hitét erősíti. Teszi mindezt az adott lelki közösség tagjaként. Az átélt élmények hatására vallási szempontból is magasabb szintre jut, s a zarándoklat építő ereje a mindennapokban tovább kíséri – fogalmazott Illés Csaba.


Imával kezdődött az út, majd XII. Piusz pápa fiatal zarándokokhoz intézett szavain elmélkedett a csoport: „Minden zarándokút hosszú. Elszakadással kezdődik. Elhagyjuk megszokott környezetünket és mindennapi életünket. Elfelejtjük gondjainkat és tevékenységeinket, amelyek gátolják és megnehezítik a lélek felemelkedését...” Az első állomás a zalaegerszeg-kertvárosi templom volt, ahol Stróber László apát, esperesplébános celebrált szentmisét. Szentbeszédében Szent Gellért küzdelmes életére irányította a figyelmet. Arra buzdította a gyerekeket, hogy ők is vállalják a rájuk bízott feladatokat, hozzanak áldozatot a tudás megszerzéséért.

Ezután az osztályok a zarándokzászlók alatt Alsóerdőn át, az Aranyoslapi-forrást érintve gyalogoltak Besenyő városrészbe. A Szent Anna tiszteletére az idén felszentelt templomot László atya mutatta be, majd rózsafüzért imádkoztunk. A lelki feltöltődés, a jóleső együttlét ideje volt ez a nap. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!