2011.08.22. 16:37
Keresztek útja - Új turistaúttal gazdagodik a zalaegerszegi kistérség
A Zala Megyei Természetbarát Szövetség, mint a projektgazda a Göcsej SE, a Knadikó Klub és a Zalaegerszegi Kistérségi Társulás támogatásával egy 25 km-es hiánypótló jelzett turistautat alakított ki a Göcsej tájegységben.
A „Keresztek útja” elnevezés abból adódik, hogy az útvonal mentén számos útszéli kőkereszt található, melyek közül többet az 1800-as években állítottak.
Az útvonal több kistelepülést érintve mutatja be a zalai-, göcseji tájegység néprajzi értékeit, természeti szépségeit. A „Keresztek útja” új vonalvezetésű turistaút, mely eddig bejáratlan területeken halad végig, bevonva azon kistelepüléseket, melyek eddig elzártak voltak a turisztika ezen ágától.
A kialakított kék kereszt jelzés összeköti a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát Zalaegerszeggel. Olyan természeti és ipartörténeti tájegységeket érint, mint a gellénházi olajmezők, ahol jelenleg is működő olajkitermelő kutak mellett halad el az útvonal és működés közben láthatók a himbák.
Az út Zalaegerszegről a vasútállomásról indul és Szentkozmadombján ér véget. Elhalad Gellénháza, Bak, Vakola, Oroklán, Szentkozmadombja települések mellett.
Az új turistaút viszonylag kis anyagi befektetéssel képes bekapcsolni ezt a területet is a gyalogos turizmus vérkeringésébe.
A Keresztek Útját 2011. szeptember 17-én avatják fel. A projekt széleskörű civil, vállalkozói és önkormányzati támogatással valósul meg.
Az érdeklődők a www.kalandozasokzalaban.hu honlapon tudhatnak meg részletes információkat az útvonalról, és az útavató rendezvényről.