Zalaegerszeg

2011.01.24. 06:55

Új útra lépett a Karinthy Színpad

Szombati bemutatójával új irányba indult el Zalaegeszeg besenyői városrészének Karinthy Színpada, mely a kultúra napja alkalmából rendhagyó történelem- és irodalomórát tartott.

Varga Andor

A társulat korábban névadója hosszabb-rövidebb bohózatait vitte színre, ezekből működése három éve alatt jelentékeny repertoárt is sikerült kialakítania. Most azonban valami mást próbáltak.


- Nagy izgalommal tekintünk a fogadtatás elé - bocsátotta előre Gombos József, aki nemcsak a színjátszókat, de a helyi közösségi életet szervező Besenyő a 2000-es években Alapítványt is vezeti. - A műsorban felvillantjuk a Himnusz születésének körülményeit és korát, elhangoznak versek, a Szivárvány Dalkörünk pedig több nemzeti imádságot is elénekel. S van egy vendégünk is, egy énekes hölgy, aki többek közt a Bánk bánból Melinda áriáját adja elő. A szórakoztató műfajban néha tán nagyobb sikert is arattunk, mint érdemeltük, most meglátjuk, más terepen mire vagyunk képesek.

A közönség leghátsó soraiban besenyői fiatalok ültek, akiket a szervezők az esttel felkértek arra, hogy az idei március 15-ére maguk állítsanak hasonló megemlékező műsort a városrész lakói elé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!