Zalaegerszeg

2010.10.15. 05:42

A szépség nem minden, de sokat számít!

A közhely, hogy kemény munka nélkül nincs siker, az ő esetükben is igaz. Hetente három nap a fodrászüzletben, kettő pedig az iskolapadban - ennyi kell az országos elismeréshez.

dr. Magyar Nóra

2010. szeptember 25-26-án, Európa idei kulturális fővárosában, Pécsen rendezték meg a nagy múltra visszatekintő, IX. ifj. Rónai László Országos Fodrász, Kozmetikai és Műkörömdíszítő Bajnokságot, ahol a megyeszékhelyi Rákosa Ferencné fodrászmester tanítványai szép sikereket értek el. Szabó Anita, a Ganz-Munkácsy Szakközépiskola és Szakiskola másodéves tanulója, második lett női extrém hajvágás , illetve férfi divat hajvágás, szárítás kategóriákban, míg évfolyamtársa Lugossi Bence a férfi klasszikus hajvágás szekcióban szintén a dobogó képzeletbeli második fokára léphetett. Idén díjazták először a pécsi megmérettetésen a női nyitott haj kategóriát, amiben Lovas Dóra, a keszthelyi Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium diákja harmadik helyezést ért el.


- Sokszor egy hónapot is igénybe vesz a felkészülés, erre a versenyre azonban mindössze egy hét alatt kellett felkészülnünk - mesélte Rákosa Ferencné. - Általában háromféle frizura-sablont készítek, a diákok pedig megszavazzák, hogy a versenyen melyiket akarják megcsinálni.

A tanoncokkal 34 éve foglalkozó mentor ezután átbeszéli a tanulókkal az elkészítés menetét és módját.

- A verseny során különös szempontok szerint kellett elkészíteni a hajkoronákat - vette át a szót a díjazott Szabó Anita. - Adott volt a haj hosszúsága és a rendelkezésre álló idő, illetve meghatározták, hogy milyen színeket és vágási technikát alkalmazhatunk.

A versenyzők saját modellekkel dolgoznak, akiknek a megtalálása elmondásuk szerint az egyik legnehezebb feladat. Ilyenkor bizony senki sincs biztonságban a barátok és az ismerősök között. Az elkészített frizurákat a sztárfodrászokból álló zsűri (itt olyan nevekkel találkozhattak a versenyzők mint Arató Krisztián, Papaz Vaszilusz, Wéber Viktor, Rendeczki Lajos) aztán különböző szempontok szerint értékelte.

- Lényeges volt, hogy illik-e a haj a modell arcához, stílusához, illetve eléggé kihangsúlyozza-e a vonásait. - meséli Anita. - A legfontosabb szempont azonban az a bizonyos összhatás volt.

A diákoknak nem ez volt életük első megmérettetése, hiszen már második éve vesznek részt különböző versenyeken, és eddig mindig az élvonalban végeztek. Felkészítő tanáruk gyakorlati képzésükbe minél több kézügyességfejlesztő gyakorlatot és szalontechnikai gyakorlatot igyekszik beilleszteni. Emellett a diákokat rendszeresen konferenciákra és versenyekre is viszi. A sok tanulás mellett még közös programokra, bemutatókra és társadalmi munkára is marad idejük. Ha saját hobbijukról kérdezzük őket, meglepetten válaszolnak:A fodrászat, mi más!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!