Zalaegerszeg

2010.08.31. 02:29

Pályázati pénzből felújítva

Felújított ravatalozót adtak át szombaton két zalai településen is, Alibánfán és Pókaszepetken.

Horváth László

A pókafai temető átalakított ravatalozóját is szombaton adták át. A pókaszepetki polgármester, Tóth András szavaiból kiderült, időszerű volt a rekonstrukció, hiszen a töredezett, sérült héjazat miatt gyakran beázott, vakolata lehullott. Az épületet szinte teljes egészében le kellett bontani. A kivitelező júniusban kezdte meg a munkát és határidő előtt, augusztus 6-án be is fejezte. A több mint 5 mil-lió forintos beruházást saját költségvetésből nem tudta volna finanszírozni az önkormányzat, a közel 4,5 millió forint pályázati támogatást 1 millió forint saját forrással egészítették ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!