Zalaegerszeg

2009.11.20. 06:32

Az év vendéglátóhelye 2009: Disznótoros és bistro menü

Ötödik alkalommal hirdette meg a városi önkormányzat Az év vendéglátóhelye elnevezésű versenyt. A győztesek szerdán vették át jutalmukat az Erdőgyöngye Vendégházban.

zaol.hu

- Minden vendéglátóhely igyekezett a saját előnyeit kihasználni - mondta a polgármester. - Ki a dombtető adta csodálatos természeti adottságokkal, ki a belváros nyújtotta előnyökkel büszkélkedhet, mások meg a zalai specialitások magas színvonalú kivitelezésével igyekeztek felhívni magukra a figyelmet.

A zsűri - Bán Lajos, az alsópáhoki Kolping Hotel konyhafőnöke, Lékainé Vinkler Mária, a Báthory iskola tanára és Tóthné Prenner Beáta, a KISOSZ Zala Megyei egyesületének elnöke alkotta - Az év étterme 2009 címet újra a tavalyi győztes Erdőgyöngye Vendégháznak ítélte. A nyertes az elismerést megörökítő réztábla mellett 100000 forint pénzjutalomban részesült. Hasonló jutalmat vehetett át az év kávéháza, a Mylord is. Lékainé Vinkler Mária kifejtette: utóbbinál főként a sokszínű italválasztékot és a szakszerű felszolgálást díjazták, s büszkeséggel töltötte el a zsűrit, hogy a Mylord az ország legjobbjai között is megállja a helyét.

Az év ételspecialitása, a tradicionális zalai ízvilágot is idéző Disznótoros, ahogy én képzelem fantázianevű étek lett. A különlegesség a Tó-Ka étterem specialitása, s esetében az elkészítés mellett a tálalást is díjazták.

 Tavaly óta a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének Zala Megyei Egyesülete is csatlakozott társszervezőként a versenyhez, s e szervezet biztosította az idén bevezetett két új cím, az év szakácsa és az év pincére díjait is. Az előbbivel Sümegi István a Tó-Ka étterem mesterszakácsa, utóbbival pedig Bencik Tamás, a Kiskondás étterem pincére büszkélkedhet.

Elhangzott: a gasztronómiai kultúra városi fejlődését a Piac Bistrónak ítélt különdíj mutatja legékesebben. Ezt a zsűri a városban egyedülálló, új látásmód meghonosításáért, a mindig friss alapanyagból elkészített és különleges gasztronómiai élményt nyújtó ételek elkészítéséért adott át Pál Jánosnak, a bisztró vezetőjének. A díjátadón elismeréssel beszéltek arról is, hogy a vendéglátóhely a természetes és friss alapanyok beszerzése érdekében helyi gazdákkal is együttműködik.

Lékainé Vinkler Mária az összejövetel zárásaként újra gratulált a kitüntetett éttermeknek és szakembereknek, majd megjegyezte: a munkájuk legfőbb nehézségét az jelenti, hogy a hozzájuk betérő sokféle vendég különböző igényeit képesek-e kielégíteni. Az igazi bírálók pedig maguk a vendégek lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!