SÉTA

2019.04.16. 19:00

A II. Rákóczi Ferenc emlékév zalai nyitánya

Március 28-án a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, valamint a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség rendezett ünnepséget történelmünk egyik legnagyobb személyének, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek 343. születésnapja alkalmából.

SÉTA

Az idei évet az Országgyűlés tavaly II. Rákóczi Ferenc emlékévvé nyilvánította, így az emlékév nyitónapját is ünnepeltük egyben.

Az eseményt a zalaegerszegi Széchenyi téren rendezték, amely során a Zrínyi Miklós -, illetve a Mindszenty József Gimnázium tanulói zenés, irodalmi műsorral színesítették a programot. Iskolánkat a 11. évfolyamból Tompos Dávid és Baki Florentin egy-egy verssel, Csizmadia Lili, Kovács Réka Hajnalka és Ács Viki pedig néhány ideillő dallal képviselte.

Baki Florentin
Fotó: ZH

A gimnazisták előadása után Paál István elnök mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy városunkban még nincs Rákóczi-szobor, viszont biztosította a jelenlévőket arról, hogy az önkormányzatnál már látta a leendő mellszobor vázlatát. Paál István ezenkívül II. Rákóczi Ferenc családi gyökereiről, gyermekkoráról, az általa vezetett szabadságharcról, annak történelmi fontosságáról, valamint a rodostói száműzetéséről szónokolt.

Tompos Dávid
Fotó: ZH

Számomra fontos, hogy az iskolám szervezői révén eljuthatok ilyen rendezvényekre, hiszen így nem csak a történelemórák keretein belül ismerhetem meg hazám dicső múltját, a magyarság kiemelkedő példaképeinek életét. Ezeknek az eseményeknek köszönhetően alaposabb, színesebb tudásanyagot tudhatok magaménak.

Pezzetta Lujza (11.b)

Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Zalaegerszeg

Ezek is érdekelhetik