Eldugott zalai tájakon: negyedik állomásunk a Márki erdő

Amikor elindulunk a tiszteletet parancsoló terepjáróval Oltárcról a dél-zalai község külterületére, a Márki erdő felé, csak ámulunk Lukács Viktórián. Fiatal nő létére kerületvezető erdész, vagányul parancsol az alattunk dübörgő négykerékmeghajtásnak, közben könnyedén tart rögtönzött előadást az erdőszelvényekről. A közeli vadászház és környékén nőtt fel az erdészházban. Nem csoda, hogy a világ egyik legszebb mesterségét választotta, Sopronban szerezve szakképzettséget.

Aki ismeri sorozatunkat, tudja, remek idegenvezetői partnerre leltünk a vadászokban, erdészekben, köszönhetően a Zalaerdő Zrt.-nek is.

- Nálunk is a tölgy, a gyertyán és a bükk a jellemző, ahogy azt már megszokhattuk a zalai vidékeken, erre mondjuk, hogy elegyes erdő, amelyen áthaladnak a sárga jelzésű turistautak – mondja Viktória, hozzátéve, azért lesz egy-két csemege, miközben elhagyjuk az 1986-ban épült takaros márki vadászházat, amelyet csöndes gonddal őriz egy hatalmas, 200 évnél korosabb tölgy, kikerülhetetlen fotótémául szolgálva az arra járóknak. Úgyhogy mi kihagyjuk.

Első állomásunk az eldugott várdombi tó, amelyet az azonos nevű, most halkan csörgedező forrás táplál, naná, hogy a partján vargányát lel, aki tudja, hova kell figyelni. Viktória elárulja, ő savanyúságként szereti legjobban. A várdombi forrás szép feliratát moha veszi birtokba, a sekély tóban régen beborult tölgy haldoklik.

A második ámulat a Csemetekert. 62 évnél idősebb fákkal körülvett igazi mesebeli, 0,55 hektáros erdei tisztás, amit csak a profik találnak meg. Körben elegyes – most már tudjuk, mit jelent – de van benne madárcseresznye, vörösfenyő, erdei fenyő, kőris, amelyektől színesebb, változatosabb az erdő. A tervezetten ültetett erdőkbe tudatosan kerülnek másfajta fák, élénkítve, gazdagítva az erdei életközösséget.

- Észak-amerikai származású fekete diót is találhatunk a területen, a magját valószínűleg madarak hordják. A közönséges dióhoz hasonlóan ehető, de belső része sokkal kisebb, a héja pedig jóval keményebb, így elsősorban nem termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik – halljuk majd odaérve a szakembert, közben meredek földutakat magunk mögött hagyva érkezünk az erdőszélre, ahol fekete dió őkelme áll. A laikus számára meglepő a kép, a fekete dió levelei majdnem úgy néznek ki, mint az akác levelei, áttetszően világoszöldek vagy sárgák ilyenkor. A külső héjjal együtt a termése egyenesen citromra hasonlít, a belső héj valóban kőkemény, tehát aki hozzájut a pici csemegéhez, jó erőben van.

A tisztás szélén magasles, a közepén dagonya, természetes ivóhely vadaknak. Szívesen használják, bizonyítékok a sárfelhordott törzsek. A vaddisznók szeretnek dörgölőzni.

Bekukkantunk a kocsányos tölgy magerdejébe, hüledezünk, már 117 évesek itt a szálegyenes fák. A makkból pár darabot zsebre teszünk, remélve, nem hiányzik a majdani erdőtervezéskor.

Továbbhaladva új barát után nézünk. Az erdészek megfigyelései alapján egy meredek oldalban meghagyott, így szabadon a felső koronaszintig nőtt, mondhatni egyéni „vonalvezetést” megvalósító törzzsel szerénykedő mezei juhar 30 méternél is magasabb. Nem könnyű meglátni társai között, de az éles szem rácsodálkozhat: kígyóként kúszik felfelé. Kanyarogva keresi a napfényt, míg krisztusi korba ér.

Az egervölgyi gerincet elhagyva, az „obornaki szél” érintése után két egybenyíló dombhát között szépen faragott magaslesre kapaszkodunk fel, lábat, szemet, lelket pihentetni. Viktória mutatja, merre látjuk az úgynevezett hagyásfákat, amelyeket meg-meghagynak egy ritkítás, fiatalítás után, ezért kimagasodnak a környezetükből. Nem mindig esik nekik jól, ha nem zárt szelvényben élnek, a törzsük megszenvedi, leválik a kéreg, ettől kiszáradhatnak. Visszafele a köztesi vadföld után az út szélén fura fa áll magányosan, a korona fele megvan, a másik hiányzik. A kocsányos tölgy zászlósan lombozódik, hisz erdőszélen nőtt, de közben társait kitermelték mellőle. Rezgő nyár helyett mézgás égert találunk, s a bucsutai nyiladékban, a bükki forrás felett feszes vigyázzban álló szálerdőnek köszönjük, hogy néhány órára vendégül látott bennünket.