Tudomány

2016.10.14. 14:35

Csány Deákot tekintette szellemi vezetőjének

Deák és Csány személyes kapcsolatáról kevés hiteles forrást ismerünk.

Molnár András/Zala Megyei Levéltár

Kettejük levélváltásának mindössze három darabja maradt fenn: Csány 1843. január 8-ai, illetve Deák 1842. március 10-ei és 1843. március 30-ai levele. Ezekben kölcsönösen Kedves Barátom -nak szólították és - talán a korkülönbség miatt - magázták egymást, s elköszönéskor mindketten a hű barátja kifejezést használták. Deák először 1828. november 9-én, Vörösmarty Mihályhoz címzett levelében említette barátjaként Csányt, majd így hivatkozott rá a Stettner Györgyhöz 1830. május 17-én, valamint az Oszterhueber Józsefhez 1833. július 4-én írt leveleiben is. Csány viszont mindössze a Csány István özvegyéhez 1847. szeptember 21-én küldött levelében utalt kettejük barátságára: Deák Ferenc, kinél nagyobb, alaposabb törvénytudót nem ismerek, [ ] őszinte, igaz barát .


Csány László fiatalkori arcképe

A 18 éves Csány László már a zágrábi líceum növendéke volt, amikor 1808 februárjában lakóhelye, Alsócsány szomszédságába, Kehidára került a még csupán ötödik életévében járó kis Deák Ferenc. Közelebbi kapcsolatba azonban csak később, az 1820-as években léphettek, miután Csány kilépett huszár főhadnagyként, Deák pedig diplomás ügyvédként tért vissza Zalába. 1831-ben mindketten tagjai lettek az úgynevezett rendszeres bizottsági munkálatokat (országos törvényjavaslatokat) véleményező Zala megyei bizottságnak, melynek munkájában meghatározó szerepet játszott a fiatal Deák, aki a bizottság véleményének kidolgozásakor számos szabadelvű reformjavaslatot fogalmazott meg. Deák e munkájával elismerést és tekintélyt szerzett megyéjében, a tisztújítások befolyásos kortes-vezéreként ismert Csány pedig ettől kezdve Deákot tekintette a zalai ellenzék szellemi vezetőjének.


Deák Ferenc portréja 1842-ből

Csány 1832-től Deák liberális reformpolitikáját támogatta Zala vármegye közgyűlésein, és az ellenzék pártvezéreként Deák támogatása érdekében mozgósította a zalai nemeseket az országgyűlési követválasztások és a vármegyei tisztújítások során. Miután az 1833 áprilisában Zala követévé választott Deák a magyar liberális ellenzék egyik meghatározó személyiségévé, majd vezérévé vált a pozsonyi diétán, Csány mind az 1836-ig tartó, mind pedig az 1839-1840-es országgyűlés idején Deák hátországát igyekezett biztosítani a zalai megyegyűléseken.

Kettejük szoros politikai együttműködése az 1840-es évek elején lazult meg, miután Csány fokozatosan a Pesti Hírlapot szerkesztő Kossuth Lajos befolyása alá került, és egyre inkább Kossuthot, nem pedig Deákot tekintette a reformellenzék országos vezérének. Csány 1843-ban Deák követté választása és a nemesi adófizetés elfogadása érdekében igyekezett mozgósítani a zalai nemességet, azonban hiába aratott győzelmet, Deák erkölcsi okokból visszautasította a követi megbízatást. (Megválasztása csak hatalmas arányú korteskedéssel, nemtelen eszközök alkalmazásával sikerült, a kampány ráadásul halálos áldozatokat is követelt.) Deák visszalépése súlyos válságot idézett elő a megválasztása érdekében óriási áldozatokat vállaló zalai liberálisok táborában. Csány csalódottan fordult el barátjától, birtokait eladva elköltözött Alsócsányból, és átmenetileg felhagyott a politikával is.

A zalai szabadelvűek egy évvel később, 1844 őszén, a Kossuth által megalakított Országos Védegyletre támaszkodva szervezték újjá táborukat. A Védegylet létrejötte aktívabb szerepvállalásra ösztönözte Deákot és Csányt is. Miután kibékültek, mindketten leveleztek Kossuthtal, támogatták a Védegylet célkitűzéseit, és közreműködtek a mozgalom legmaradandóbb zalai eredményének bizonyuló nagykanizsai takarékpénztár megalapításában. Deák Szentgróton, Csány pedig Nagykanizsán szervezett és vezetett védegyleti osztályt 1845-1846-ban. Csány 1846 novemberében vett részt és szólalt fel utoljára a zalai megyegyűlésen, és e közgyűlés után átmenetileg a betegeskedő Deák is visszavonult a helyi közélettől. A politikából azonban egyikük sem távozott végleg, mert - immáron Zalától és egymástól is függetlenül - mindketten bekapcsolódtak az ellenzéki mozgalom országos szervezkedésébe.

Az Ellenzéki Körbe való belépés volt az utolsó közös mozzanat Csány és Deák életében. 1847-ben már külön utakon jártak, és politikai pályafutásuk - megyéjüket elhagyva, az országos színpadra lépve - többé nem találkozott. 1848 tavaszán mindketten a Batthyány-kormány szolgálatába álltak: Csány királyi biztosként kamatoztatta katonai tapasztalatait és szervezési képességeit, Deák pedig igazságügyi miniszterként igyekezett hasznosítani páratlan törvénytudását. A szabadságharc idején mindvégig egymástól távol, érdemi kapcsolat (személyes találkozás vagy levelezés) nélkül tevékenykedtek, egészen Csány 1849. október 10-én történt mártírhaláláig. Csány ekkor hagyta emlékül Deákra, egykori barátjára és politikai harcostársára azt a kendőt, amit a kivégzése napján hordott, és amit Deák idős koráig őrzött, s 1874-ben az unokaöccsének, Nedeczky Istvánnak ajándékozott.

Csány ekkor hagyta emlékül Deákra azt a kendőt, amit a kivégzése napján hordott, és amit Deák idős koráig őrzött

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!