Sportvilág

2015.09.11. 09:25

Maratoni kajak-kenu vb - Kettős magyar siker női kenuban

Lakatos Zsanett nyerte a női kenu egyesek versenyét a győri maratoni kajak-kenu világbajnokság pénteki nyitónapján. Az ezüstérmet a szám másik magyarja, Takács Kincső szerezte meg.

A maratoni vb programjában először szereplő női kenu egyes versenyszám felnőtt résztvevőinek 22,2 kilométert kellett teljesíteniük a Mosoni-Dunán, az erőpróbára összesen nyolcan vállalkoztak. A két magyar, Lakatos és Takács - akik a gyorsasági szakágban párosban világbajnokok - duplán is hazai környezetben lapátolhatott, hiszen mindketten a Graboplast Győri VSE sportolói.

A rajt után aztán hamar kiderült, hogy a helyismeret mellett a tudás is a magyarok oldalán áll, ugyanis a győri duó hamar ellépett a többiektől, s körülbelül féltávig együtt haladt. Óriási előnyt szereztek. Még az is belefért, hogy az első kört követően egy technikai hiba miatt kapott 15 másodperces büntetésüket letöltve a parton várakozzanak - ekkor sem érte utol őket senki. Körülbelül tíz kilométer után aztán Lakatos ellépett kissé fáradó versenyzőtársától, s a folytatásban magabiztosan evezve haladt a cél felé. A sikerét semmi és senki nem veszélyeztette, így bő másfél órával a startot követően ő ért elsőként a célba. Takács közel öt perc hátránnyal lett második, míg a bronzérem a francia Marine Sansinena-nek jutott.

"A büntetéstől kicsit megijedtem, s ez meg is bontotta a taktikámat. A verseny előtt megbeszéltük, hogy segíteni fogjuk egymást Kincsővel, a második körben azonban úgy éreztem, hogy el kell indulnom. - nyilatkozott a parton Lakatos, aki a sportág történetének első női kenus maratoni világbajnoka lett. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jövőben is elsősorban a gyorsasági szakágra összepontosít. - Ez egy ajándék volt számunkra, hogy itthon, hazai környezetben versenyezhettünk, kihasználtuk a lehetőséget. Köszönjük a biztatást a szurkolóknak!"

Takács a célba érve azt mondta: nagyon hosszú volt a verseny, s azt gondolta, jobban fogja bírni.

"Azt hittem, jobban tudom tartani a tempót Zsanival, de az ezüstnek is nagyon örülök" - nyilatkozott.

A délelőtti ifjúsági versenyekben is jutott jó néhány érem a házigazdáknak: hasonlóan a felnőtt kenusok küzdelméhez, a női kajak egyeseknél is kettős magyar siker született az első helyen célba érő Sólyom Dóra és a második Pető Réka Dominika révén, míg a női kenusoknál Bónyai Regina második, az olasz születésű Bragato Giada pedig harmadik lett.

Eredmények:
női felnőtt C-1 (22,2 km), világbajnok:
---------------------------------------
Lakatos Zsanett 1:40:37.926 óra
2. Takács Kincső 1:45:27.821 
3. Marine Sansinena (Franciaország) 1:47:01.753 

női ifjúsági C-1 (14,4 km), világbajnok:
----------------------------------------
Ljudmila Babak (Ukrajna) 1:18:36.826 
2. Bónyai Regina 1:19:59.333 
3. Bragato Giada 1:21:10.295 

női ifjúsági K-1 (18,3 km), világbajnok:
----------------------------------------
Sólyom Dóra 1:25:49.323 óra
2. Pető Réka Dominika 1:25:50.529 
3. Cathrine Rask (Dánia) 1:27:12.742 

A további program:
később:
K-1 női U23 (22,2 km) 11.30
C-1 férfi ifjúsági (18,3 km) 11.33
K-1 férfi U23 (26,1 km) 14.45
C-1 férfi U23 (22,2 km) 14.48
szombat:
K-1 férfi ifjúsági (22,2 km) 9.00
K-2 női ifjúsági (18,3 km) 9.03
K-1 női felnőtt (26,1 km) 11.30
C-1 férfi felnőtt (26,1 km) 11.35
K-1 férfi felnőtt (30 km) 14.45
vasárnap:
K-2 férfi ifjúsági (22,2 km) 9.00
C-2 férfi ifjúsági (18,3 km) 9.05
K-2 női felnőtt (26,1 km) 11.30
C-2 férfi felnőtt (26,1 km) 11.33
K-2 férfi felnőtt (30 km) 14.30

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!