Sportvilág

2015.03.09. 15:22

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágók: egy sima, meg egy fordított?

Folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorozata kedden 20.45-től a madridi Bernabéuban és a portói Sárkány-stadionban.

Kühne László

A spanyol fővárosban sorra kerülő Real Madrid-Schalke 04 kapcsán – illetve az első találkozó 2-0-s „királyi" győzelmét alapul véve – azt írhatjuk, hogy a visszavágó alapesetben sima ügy. Tegyük hozzá azt is: amióta a 19 esztendős Timon Wellenreuther, a németek portása berobbant a Ruhr-vidékiek kapujába, nem volt mérkőzése, melyen egy-egy hibát ne tudtak volna neki felróni. Mivel profi világba került, az életkorára nem hivatkozhattak mentségként. Ezzel nem azt szeretnénk sugallni, hogy kedd este mindenképpen lesz Real-gól, hiszen az utóbbi hetekben Carlo Ancelotti legénysége hullámvölgybe került, ugyanakkor kétgólos előny hazai pályán nem kis esélyt takar...

AZ FC Porto-FC Basel párosítás 1-1-ről indul, s alapvetően a portugálok a nagyobb nemzetközi rutin végett esélyesebbnek is tekinthetők. A portugál Paulo Sousa svájci csapata viszont mindenképpen kockáztatni fog, ráadásul a hazaiak gólzsákjának, Jackson Martíneznek a pályára lépése kérdéses. Baseli oldalon a védelemből Marek Suchy eltiltás miatti kiesése érzékeny veszteség, de nem csupán ezért, meglepetés lenne, ha a fordított, vagyis svájci továbbjutás következne...

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő visszavágók (20.45): Real Madrid–Schalke, FC Porto–FC Basel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!