Sportvilág

2011.07.05. 07:55

Szocsi 2014: három új szakág mutatkozhat be

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfői döntése értelmében három új szakág mutatkozhat be a 2014-es téli játékokon Szocsiban.

MTI

A NOB végrehajtó bizottsága a dél-afrikai Durbanben tartott ülésén határozott úgy, hogy a hódeszkások programjába bekerül a párhuzamos műlesiklás és a slopestyle, és utóbbi versenyszám a síakrobaták küzdelmeiben is helyet kap.
   
A slopestyle-ban az indulóknak úgy kell végigmenniük a pályán, hogy az azon elhelyezett különböző akadályokon minél több trükköt mutatnak be, a pontozóbírák pedig ezeket a mutatványokat értékelik. A NOB áprilisban hat új versenyszámot vett fel a programba, így a női síugrást, a férfi és női síakrobaták félcső-, a sílövők vegyescsapat-, valamint a szánkósok és műkorcsolyázók csapatversenyét.
   
"A slopestyle nagyon népszerű, és gyorsan fejlődik" - mondta Jacques Rogge, a NOB elnöke. "Fiatal, elhivatott sportolók űzik, s biztos vagyok benne, hogy szép jövő áll előtte."
   
A 2020-as nyári olimpián való bemutatkozásért harcoló 12 sportág közül a NOB nyolcat választott ki, amelyeknek maradt esélyük arra, hogy kilenc év múlva debütálhassanak az ötkarikás seregszemlén. A baseball, a softball, a karate, a falmászás, a wakeboard, a fallabdázás, a görkorcsolya, valamint a tradicionális kínai küzdősport, a wushu még reménykedhet abban, hogy 2020-ban helyet kap az olimpiai programban. A szörf, a tánc, a bowling és a netball azonban lekerült a napirendről.
   
A NOB szerdán választja ki - szintén Durbanben - a 2018-as téli játékok helyszínét München, Annecy és Pjongcsang közül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!