Sportvilág

2010.08.20. 13:57

Botrány! A kosarassztár sporttársát fojtogatta, majd székkel dobálózott

Botrányos körülmények között félbeszakadt a jövő szombaton kezdődő törökországi világbajnokságra készülő görög és szerb férfi kosárlabda-válogatott csütörtöki tesztmérkőzése Athénban.

MTI

Az NBA-s Oklahoma City Thundert erősítő Nenad Krstic 2:40 perccel a vége előtt - amikor a hazaiak 74-73-ra vezettek - fojtogatni kezdte Antonisz Fociszt, majd a kitört tömegverekedés során egy székkel úgy eltalálta Jannisz Burussziszt, hogy azt vérző fejjel támogatták be az öltözőbe. Az ötezres közönségből három néző is bekapcsolódott a csetepatéba, majd miután a bíró lefújta a meccset, a két csapat játékosai levonulás közben is ütötték-rugdosták egymást.
Krsticet bilincsben vezették el a görög rendőrök, majd kihallgatása után szabadlábra helyezték, és azonnal hazarepült Belgrádba.
A két válogatottat nem ugyanabba a csoportba sorsolták a vb-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!