Sport

2016.12.08. 20:50

Nehéz meccsek jönnek

Zalaegerszeg - A bajnokságban és a kupában is nehéz próbák előtt áll a Göcsej SK élvonalbeli férfi futsal-csapata.

Jóna István

Az NB I-ben a bajnok Rába ETO ellen 1-8 után egy hetük volt a fiúknak az erőgyűjtésre, hiszen pénteken itt az újabb feladat, Berettyóújfaluban. A házigazdák sem vitézkednek mostanság, hiszen az előző fordulóban a ligautolsó Bőny vendégeként kaptak ki 2-0-ra. Korábbi sikeredzőjük, Turzó József a mérkőzés után távozott - és a Haladás mestere lett.

Párharc a Göcsej-Győr bajnokiról. Megint találkoznak
Fotó: Pezzetta Umberto

A találkozó favoritja így is a hazai együttes, a Göcsej esélye a csapategység és a koncentráció, illetve a jó helyzetkihasználás lehet pénteken. A meccs december 9-én 18.30-kor kezdődik.

A hét közepén sorsoltak a futsal Magyar Kupában, már a legjobb nyolc között. A Göcsej SK-nak a lehető legnehezebb ellenfél jutott, a Rába ETO. Az első mérkőzés hivatalos játéknapja január 11.-e, míg a visszavágókat egy héttel később rendezik, bár ez még változhat a válogatott programja miatt.

A további párosítás: Swietelsky Haladás VSE-Nyírgyulaj KSE, Aramis SE-FK Veszprém, Dunakeszi Kinizsi-Bőny Szavill.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!