Sport

2016.12.13. 17:30

Megyei II: értékelnek az edzők

Zalaegerszeg - Ahogy a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában, úgy a második vonalban is megkértük a csapatok edzőit, hogy értékeljék együttesük őszi teljesítményét. Elsőként az Északi-csoport szakvezetői következnek, holnapi számunkban pedig a Déli-csoport edzői értékelnek.

Horváth Krisztina

1. ZALASZENTIVÁN

Nagy Péter: - Már a felkészülés során is tudatosan készültünk arra, hogy jobb eredményt érjünk el a bajnokságban, mint előtte. Az edzőmeccseket is csak magasabb osztályú ellenfelekkel kötöttük le és az edzéseken is egy komolyabb, erőteljesebb munkát végeztünk. Az eredmény itt nem volt fontos, az volt a lényeg, hogy szokják a gyorsabb ritmust a játékosok.

A vezetőség az első három helyezést tűzte ki célul, ez szerencsére meg is valósult. Így, hogy jöttek az eredmények, az edzéslátogatottság is egyre nőtt és szinte kivétel nélkül, akinek nem volt munkahelyi elfoglaltsága, az a heti két tréningen részt tudott venni. A cél még mindig a dobogó, de így, hogy ilyen jó pozícióban vagyunk, szeretnénk megnyerni a bajnokságot. A körülmények szerencsére adottak, már idén is megfelelünk a megyei I. osztály feltételeinek. Az idei szezonban indítottunk serdülő csapatot is, pedig nem volt kötelező, de szerencsére annyi gyermek szeret itt futballozni, hogy volt erre lehetőségünk. A pályánk, az öltözőnk, a körülmények is megfelelőek, szívesen járnak futballozni a fiatalok.

2. FC KESZTHELY MILEFA

Lajtai Roland: - Az elmúlt évekhez képest teljesen kicserélődött a csapat, új edző érkezett, és saját nevelésű játékosok tértek vissza a klubhoz, s új tagok léptek a vezetőségbe is. Egy nagyon stabil élcsapatot szerettünk volna létrehozni, ami szerencsére sikerült, minőségi játékosok jöttek vissza, az edzéslátogatottság pedig nagyon jó volt. A célt teljesítettük, vagyis, hogy a bajnokság felénél is már ott legyünk a feljutó helyen.

Szinte az összes meccsen minden ellenfél védekezésre állt be ellenünk, de nagyon jó fél évet tudhatunk magunk mögött. Amikor mindig egy védekező csapat ellen kell játszani, akkor az nagyon nehéz, de nekünk ezeket sikerült feltörni. A tabellán is látszik, hogy nagyon sok gólt rúgtunk. Látjuk a többi csapat erősségét, most azon dolgozunk, hogy jövőre egy osztállyal feljebb lépjünk. Szeretnénk igazolni, de az majd januárban dől el, hogy miként sikerül. December 21-ig edzésben vagyunk, heti két alkalommal teremben tréningezünk. Január 10-én elkezdjük a tavaszi felkészülést, az edzőmeccseket már lekötöttük.

3. BÖDE

Kósa László: - Elégedett vagyok az őszi szezonnal, hét ponttal vagyunk a 4. helyezett Cserszegtomaj előtt és az éllovas Zalaszentiván is csak két pontra van tőlünk. Amikor elkezdtük a szezont, nem tudtuk, hogy hová soroljuk magunkat, hiszen átalakult a csoport. Több csapat új edzővel kezdte meg a munkát, és több klub is jól erősített a nyáron. Nálunk megmaradt a mag és mindenki odatette magát.

Évek óta ott vagyunk a dobogón, ami egy ilyen kis faluban már a bravúr kategóriába tartozik. Főleg a védekezéssel vagyok elégedett, hiszen a legkevesebb gólt kaptuk a csoportunkban, mindössze kilencet. Az új pályával előbbre léptünk, de még mindig behatároltak a lehetőségeink. Mivel nincs villanyvilágítás, ezért az edzésekhez pályát kell bérelnünk és még sok mindennel meg kell küzdenünk, ehhez képest jól teljesített a csapat. Szeretnénk a tavasszal is minél több meccset megnyerni és a bajnokság végén is a dobogón végezni.

4. CSERSZEGTOMAJ

Fejérvári Ferenc: - A nyári átigazolási időszakban öt játékos távozott a keretből, ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy jó őszi szezont zártunk. Az ificsapatból a helyi értékeket meg tudtuk tartani, s úgy vélem, hogy nemcsak a játékunk fejlődött, hanem egy jó baráti társaság is kezdett kialakulni, ami nagyon sok mérkőzésen az eredményességünket bizonyította. Mivel nem tudtunk a nyári időszakban igazolni, ezért a megmaradt, valamint a felhozott idősebb játékosokkal álltunk neki a bajnokságnak.

Sokkal fontosabb a játékosaink megfelelő versenyeztetési lehetőségét biztosítani - itt a körülményekre gondolok: pályák, öltözők, felszerelések, utaztatás -, mint az, hogy pár játékost pár ezer forinttal megfizetni és úgy megpróbálni eredményesnek lenni. Nekünk elsődleges célunk egy jó szellemű csapatot összerakni Cserszegtomajon, akik szeretnek edzésre, mérkőzésre járni, mert szeretik ezt a sportágat és nem mellesleg barátokkal találják szemben magukat az öltözőben. Gratulálok csapatomnak az őszi teljesítményéhez, és minden kollégámnak, a megyében szereplő sportolóknak, vezetőknek békés, boldog karácsonyt és eredményekben gazdag boldog új évet kívánok.

5. ZALASZENTGYÖRGY

Srágli Tamás: - Nem vagyok teljesen elégedett az eredménnyel, mert többet vártam, s többet tud ez a csapat, mint ahol van. A nyári felkészülésünk felemásan sikerült, a sok sérülés befolyásolta az eredményes munkát. Ez egész ősszel elkísért bennünket, mert szinte kétszer ugyanazt a csapatot nem is tudtam a pályára küldeni. Ez meglátszik az eredményünkön, elég hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. Sajnos a rangadókból csak egy pontot tudtunk hozni - a Böde ellen -, ami számunkra elég fájó pont. A másik fájó dolog, hogy olyan csapatok ellen vesztettünk pontokat, melyek ellen a győzelem kötelező lett volna.

Ha ez nem másként alakult volna, akkor nem az 5. helyen tanyázunk az ősz végén, hanem a dobogó közelében tudtunk volna telelni. Remélem, ezt sikerül a tavaszi szezonra kijavítania a csapatnak. Szeretnénk erősíteni a télen, de ez attól függ, hogy az új szabályok szerint sikerül-e, vagy sem, mivel ennek az anyagi vonzatát nem nagyon tudjuk megengedni magunknak. Ha sikerül a keretet egyben tartani és elkerülik a csapatot a sérülések, akkor szerintem a tavaszi szereplésünk jobb lesz, mint az őszi volt.

6. PÁTERDOMB

Csaba Gyula: - A szezon előtt meglehetősen bizonytalan volt a helyzet a klubnál, a vezetés viszont mindent elkövetett annak érdekében, hogy megteremtse a nyugodt munkához a megfelelő körülményeket. A régi játékosok közül többen bejelentették távozási szándékukat, majd eligazoltak tőlünk. A csapaton belüli személyi változások viszont pozitív dolgokat szültek, a távozók helyére jobbára a régebben az ificsapatban szereplő fiatalok kerültek. Ők bizonyították, hogy a felnőttek között is megállják a helyüket, többen a csapat meghatározó tagjává váltak.

A klubvezetés a 6-10. hely megszerzését tűzte ki célul számunkra, amelyet egyelőre maximálisan teljesítettünk az ősszel elért 6. helyünkkel, amiért a játékosoknak jár a gratuláció. Négyszer is egy góllal bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél, ezt bizonyítja, hogy mentálisan is rendben van a csapat. A tavaszra az a célunk, hogy megőrizzük helyünket a mezőny első felében. Ehhez sokkal jobb helyzetkihasználás és kevesebb kapott gól szükséges, ezért az edzéseken ezek gyakorlására helyezzük a hangsúlyt.

7. Z-SERVICE ZALASZENTMIHÁLY

Kámán Attila: - A nyáron távozott játékosok pótlása nem sikerült, amit megérzett a csapat mind játékban, mind pedig létszámban. A megmaradt játékosaim viszont a maximális tudásukat adták, a helyezés, amit elértünk, reális. Voltak olyan találkozóink is, melyeken a tudásunk legjavát adtuk, így például akkor, amikor az FC Keszthelyt is megvertük, azonban volt, hogy leégtünk, mint a Zalaszentiván ellen. A hullámzó teljesítményünk tehát megmutatkozott az ősz során. A jelenlegi pozíciónkat szeretnénk megtartani, vagy akár előbbre is lépni a tavasszal.

8. POLICE-OLA

Kovács Balázs: - Az elmúlt évekhez képest jól kezdtük a bajnokságot, mégis vegyes érzések maradtak bennem a csapat őszéről. Kiváló játékosokból áll a csapatunk, amit egyes mérkőzéseken meg is mutattak, milyen is az, amikor együtt küzdenek a győzelemért. Sajnos voltak olyan mérkőzéseink is, amikor nem akart semmi összejönni, és nagyon sok helyzetet kihagytunk. Ilyenkor kellett volna igazán, ha mindenki egy kis pluszt tesz hozzá, de sajnos a játékosok olyan dologgal kezdtek el foglalkozni, ami nem az ő dolguk lett volna. Elég jó a jelenlegi helyezésünk a tabellán, de sokkal több van a csapatban és remélem, ezt tavasszal meg is mutatják és egy elég szép helyet elfoglalva tudjuk lezárni a bajnokságot.

9. NAGYKAPORNAK

Sümegi István: - Egy új szemlélettel vágtunk neki a szezonnak. Voltak jó és kevésbé jó időszakai a csapatnak, sajnos befolyásolta az eredményeinket, hogy négyszer tudtunk komplett csapattal kiállni, de sok edzéssel és lelkesedéssel pótoltuk a hiányzókat. Ha a csapat így folytatja a munkát, akkor célirányos igazolásokkal szép tavasz elé nézhet az együttes. Az elmúlt évekhez képest előbbre léptünk egy picit és igazából a sok munka valószínű tavasszal meghozza gyümölcsét és jó középcsapattá válhatunk.

10. REZI PETŐFI

Varsányi Sándor: - Számunkra nehezen indult az őszi szezon, nem tudtunk szinte egyik fordulóban sem a legjobb összeállításban játszani, hol sérülések, hol pedig különböző elfoglaltságok miatt. A hazai mérkőzéseket úgy ahogy tudtuk hozni, viszont idegenben sajnos nem ment a játék. A játékosok hozzáállásán is szeretnénk változtatni, itt gondolok az edzéslátogatottságra. Tavaszra mindenképpen erősíteni akarunk, összességében nem hoztuk azt az eredményt, amit szerettünk volna elérni.

11. SÁRMELLÉK

Kocsis Norbert: - A nyári átigazolási szezonban sikerült megerősíteni a csapatot. Hét új játékos érkezett hozzánk, a legnagyobb erősítést mégis az jelentette, hogy a tavalyi gárdából itt maradt mindenki. Ennek tükrében azt a célt tűztük ki, hogy stabil középcsapat legyünk, s ne legyenek kiesési gondjaink. Jelen pillanatban a tizenegyedikek vagyunk, ez felemás érzésekkel tölt el, hiszen, ha csak azokat a mérkőzéseket nézem, ahol tényleg nüanszokon múlott, hogy nem győztesen vagy döntetlennel hagytuk el a pályát, akkor azt mondom, nyolc pont minimum bennünk maradt.

Ezzel ott tudnánk lenni a hatodik hely környékén a mezőny tömörsége miatt. Nem vagyunk elkeseredve, dolgozunk tovább és reméljük, a tavaszi pontvadászatban előrébb tudunk lépni.

12. HELSA ANDRÁSHIDA

Szabó II. Zsolt: - Újoncként nem szerepeltünk jól az őszi szezonban. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, helyenként szép játékkal, olykor pedig borzasztóan rossz teljesítménnyel rukkoltunk ki. Azt gondolom, csapatom ennél sokkal többre hivatott. A tél folyamán rendet kell raknunk egyes fejekben és egy jó tavaszi felkészüléssel bizonyítanunk, hogy ennél sokkal többre vagyunk hivatottak.

13. ZÖLD ELEFÁNT ÉTTEREM ZALAAPÁTI

Lázár Szilveszter: - Egész jó kerettel tudtam dolgozni, s mindaddig, amíg az edzések látogatottsága megfelelő volt, jól tartottuk magunkat. Az utolsó meccseinket viszont elveszítettük, de ezekre szinte már edzések nélkül álltunk ki. Ez az osztály tudom, nem arról szól, hogy mindennap edzés van, ám nem lett volna rossz az őszünk, ha a kezdeti lelkesedés megmarad. Változások biztosan lesznek, hiszen én a munkában hiszek.

14. VÁRVÖLGY

Rácz László: - Ez a rendszer, amit kitaláltak, ebben a formában nem jó. Nálunk mindenki helyi kötődésű, s egy kis községben nehéz két csapatot kiállítani minden hét végén egyéb elfoglaltságok miatt. Ha nem ez a rendszer lenne, akkor nem lenne gond, mert az ifiből lehetne pótolni a játékosokat. Összességében a játékosállományunk nem lenne rossz, ám ha 4-5 ember munkahelyi elfoglaltság miatt mindig hiányzik - ebben a szezonban szinte nem is volt kapusunk -, akkor tulajdonképpen elvesztünk.

Ezért volt a gyengébb szereplésünk, meg is büntettek bennünket, mert az ificsapat nem tudott kiállni. Próbálunk igazolni pár játékost, ami ma nagyon nehéz, és szeretnénk mindenképpen elindulni tavasszal. Reméljük, hogy ez sikerülni fog.

A Zalaszentiván csapata (pirosban) a mezőny élén telel, de nem kétséges, hogy az FC Keszthely (fehérben) üldözőbe veszi tavasszal
Fotó: Katona Tibor

1. Zalaszentiván 13 10 1 2 41 - 13 31

2. FC Keszthely 13 9 2 2 52 - 20 29

3. Böde 13 9 2 2 35 - 9 29

4. Cserszegtomaj 13 7 1 5 33 - 26 22

5. Z.szentgyörgy 13 6 2 5 30 - 24 20

6. Páterdomb 13 6 2 5 22 - 27 20

7. Z.szentmihály 13 6 1 6 26 - 31 19

8. Police-Ola 13 4 3 6 18 - 34 15

9. Nagykapornak 13 4 2 7 28 - 31 14

10. Rezi 13 4 2 7 20 - 28 14

11. Sármellék 13 4 2 7 27 - 39 14

12. Andráshida TE 13 4 1 8 24 - 25 13

13. Zalaapáti 13 4 1 8 23 - 39 13

14. Várvölgy* 13 3 0 10 23 - 56 6 *: 3 pont levonva

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!