Sport

2016.10.03. 21:27

Az európai összesítésre még várni kell

Zalaegerszeg - Az Európai Sporthétből Zalában is kivették a részüket, a magyar aktivitás kiemelkedő volt. Az idei Európai Sporthét alkalmával egy hét alatt annyian sportoltak Magyarországon, mint tavaly egy hónap alatt, s ebből zalaiak is kivették a részüket.

Kerkai Attila

Idén gyakorlatilag egy hét alatt sikerült a tavalyihoz hasonló eseményszámokat produkálnunk, ami jónak mondható. Tavaly ugyanis csaknem egy hónap állt a sportolni vágyók és a sportszervezők rendelkezésére, mivel az MSZSZ úgy döntött, hogy meghosszabbítja a sporthetet - idézte a Magyar Szabadidősport Szövetség (MSZSZ) nemzetközi referensét, Benyhe Róbertet az MSZSZ hírlevele. Hozzátette: az MSZSZ több mint 300 sportrendezvénnyel kapcsolódott be az idei sporthétbe, ez több mint 100 ezer embert jelent.

A Zalaszentlőrinci Családi Sportnap résztvevői (képünkön) 12 sportágat próbáltak ki, csatlakozva a nemzetközi sorozathoz
Fotó: A szerző

Az idei Európai Sporthét szeptember 10-én kezdődött és 18-ig tartott. Azt még nem tudni, hogy európai mércével mérve a magyar sporthetes aktivitás mire lesz elég, mivel több országban még nem hozták nyilvánosságra az eredményeket.

Az Európai Sporthetet az Európai Bizottság hozta létre azzal a céllal, hogy a sportot és a testmozgást népszerűsítése.

A Zala Megyei Szabadidősport Szövetség is kivette a részét a programokból, hiszen a labdarúgó Kauzli József Emléktornával és a később megrendezett Zalaszentlőrinci Családi Sportnappal csatlakozott a rendezvénysorozathoz. Utóbbi sportnapon öt korosztályban versenyeztek a résztvevők és összesen 12 sportágat próbálhattak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!