Sport

2016.03.18. 07:38

A ZTE idegenben ikszelt, az NTE itthon kapott ki a női labdarúgó NB II-ben

Zalaegerszeg/Nagykanizsa – A női labdarúgó NB II Nyugati-csoportjában egy-egy döntetlen és vereség a zalaiak legutóbbi mérlege. Az éllovas ZTE Sopronban hagyott két pontot, az NTE 1866 hazai pályán kapott ki.

Kühne László

SFAC 1900 Sopron–ZTE FC Angels 2-2 (0-1)

Sopron, 50 néző. Jv.: Radasics.

ZTE: Király L. – Szalai (Gángó), Kovács, Harmath – Gerencsér, Horváth K., Lukács Sós – Gáspár, Király R., Szegedi. Edző: Kostorják Zsolt. A zalai gólszerző: Gáspár (2).

Az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a jól kezdő vendégcsapat, mely később el is dönthette volna a találkozót, de a kapufa a hazaiak segítségére sietett. A félidő hátralévő részében a két 16-os között zajlott a játék. Szünet után nagy helyzetet hagyott ki a vendégcsapat, a nagy lendülettel kezdő soproniak pedig büntettek: egyenlítettek, majd átvették az irányítást és megszerezték a vezetést. A zalaiak egy percen belül egyenlítettek, a győztes találatot viszont egyik fél sem tudta bevinni.

A ZTE esélyesként érkezett Sopronba, de hullámzó teljesítményt nyújtott.

Jók a zalaiak közül: Király L., Harmath, Gáspár.

Képünk a ZTE FC Angels (kékben) és az NTE 1866 évet nyitó NB II-es megyei rangadóján készült. Fotó: Pezzetta Umberto

Nagykanizsai TE 1866–Pécsi MFC 2-5 (2-2)

Nagykanizsa, 50 néző. Jv.: Kovács Zs.

NTE: Balassa Sz. – Veres V., Balassa A., Balassa D. (Halász), Somogyi Zs., Horváth E., Szollár, Szabó Zs., Takács D., Kunics, Hozlár (Balogh E.; Tarsoly A.). Edző: Benedek József. Gólszerzők: Hozlár, Szollár.

A vendégek gyors góljára Hozlár Edina már a 9. percben válaszolt egy formás akció végén, Szollár Bernadett távoli szabadrúgása után pedig már az NTE-nél volt az előny. A pécsiek rátettek egy lapáttal, egyenlítettek, a kanizsaiak pedig sérülés miatt kétszer is cserélni kényszerültek már a szünet előtt. A második félidőben a vendégek támadóit a kanizsaiak egyre kevésbé tudták tartani. A baranyaiak szép lassan felőrölték a vendéglátók ellenállását.

Jók: Szollár, Kunics, Tarsoly A.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!