Sport

2016.01.11. 17:36

Kinney játékára lehet esély szombaton

Zalaegerszeg - James Kinney hiányában is győzött a Zalakerámia-ZTE KK NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata Nyíregyházán.

Kerkai Attila

Hétfői információk szerint az amerikai kosaras állapota javul, s lehet esély arra is, hogy szombaton, az Alba Fehérvár elleni hazai találkozón újra pályára lépjen.

A Zalakerámia-ZTE KK-nak a baljós előjelekből ebben a szezonban bőven kijutott, gondoljunk csak Ante Krapic sérülésére és kihagyására vagy éppen váratlan betegségekre. Valahogy aztán mégis mindig megoldották, áthidalták ezeket a problémákat a zalaiak, szombaton például az amerikai James Kinney hiányát, aki vakbélgyulladás gyanúja miatt maradt itthon.

A ZTE KK 81-71-re győzött egy meglehetősen hektikus találkozón, amit Bencze Tamás is elismert.

- Fontos volt ez a győzelem, hiszen elég régen játszottunk előtte tétmérkőzést - értékelte csapata sikerét a ZTE KK vezetőedzője. - Jó ritmusban játszottunk előtte, így kérdés volt, hogy miként kezdjük az évet. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, főleg Kinney nélkül, hiszen az ő higgadtsága mindig fontos a csapat számára. Az első remek negyed után a másodikban gyengén játszottunk, s felhoztuk az ellenfelet, így a legjobbkor jött a szünet. Utána már rendeztük a sorokat, s ha nem is dobtunk igazából jól, de nyertünk, s ez volt a fontos.

A nyíregyházi sikerben Darrin Govens (a labdával) is „vastagon” benne volt a 18 pontjával
Fotó: Katona Tibor

A szakvezetőt megkérdeztük a visszatért Ante Krapic teljesítményéről is, hiszen hosszú kihagyás után termelt 17 pontot, ami biztató.

- Ez így van, ám a horvát fiú még nincs százszázalékos állapotban - szögezte le Bencze Tamás. - Jókor jöttek be a dobásai és a padról beszállni 17 ponttal és ilyen százalékkal, ezt bármikor aláírnám. Azt gondolom, hogy folyamatosan fogja utolérni magát. Most pedig Kinney miatt aggódunk, de szerencsére már jobban van. Hétfőn nap közben ugyanis több vizsgálatot is elvégeztek az amerikai fiúval kapcsolatban, aki a hét végét otthon töltötte folyamatos kontroll mellett.

Az állapotáról és gyógyulásáról dr. Szalai Zoltánt, a Zalakerámia-ZTE KK csapatorvosát kérdeztük.

- A vizsgálatok eredményeként nem igazolódott be egyértelműen a vakbélgyulladás, ám úgy kezeljük - kaptuk a tájékoztatást tőle. - Minden tünet erre utal, azonban ezen a területen más egyéb gyulladás is előfordulhat, így más megbetegedés is lehet, amely hasonló tüneteket mutat. Ám a lényeg, hogy a kezelések hatására Kinney állapota péntek óta egyértelműen és folyamatosan javul, ami biztató, s a hét második felében dől el, hogy szombaton újra pályára léphet-e.

A ZTE KK szombaton (19.00) az Alba Fehérvárt fogadja, vagyis megkezdi az alapszakasz második körét.

A ZTE NKK női együttese a Győr vendége volt szombaton. A papírformának megfelelően hazai siker született (72-46), ami nem sorolható a meglepetés kategóriába. Az viszont némileg igen, hogy Gáll Tamás, a zalaiak szakvezetője egy 15 esztendős játékosnak, Kovács Georginának is bizalmat szavazot, aki 15 percet töltött a pályán, és 4 pontot ért el.

- Fiatal játékosunk sokat edz a felnőtt csapattal és már eddig is mutatott olyan dolgokat, melyek nagyon pozitívak - árulta el kérdésünkre, hogy tervezte-e csatasorba állítani fiatal kosarasát. - Korábban is felvetődött már, hogy éles mérkőzésen is pályára küldjük, de nem szerettem volna felelőtlenül a mély vízbe dobni. Most viszont tudatos volt ez, s bár tíz percet szerettem volna szánni neki, de több lett belőle. Jól játszott, ami jelzés lehet a fiataloknak, hogy érdemes keményen dolgozni. Azt nem ígérem, hogy innentől mindig ennyit játszik, de ha adódik rá lehetőség, szerepelni fog még. Annak örülök, hogy az utánpótlás csapatainknál egyértelmű fejlődés van, s nem csak Kovács Gina edz velünk a fiatalok közül, hanem mások is, akik szintén jó dolgokat mutatnak.

A ZTE NKK szombaton (16.45) szintén itthon játszik, méghozzá közvetlen riválisával, a Vasassal.

Várják a véradókat

Szombaton kettős kosárlabda-mérkőzés lesz az egerszegi Városi Sportcsarnokban, ahol a két élvonalbeli klub közreműködésével a Vöröskereszt helyi szervezete 15.00 és 18.30 között véradást szervez a kisteremben. Várják tehát a véradókat, akik a sportcsarnok hátsó bejáratán tudják megközelíteni a helyiséget. A véradók természetesen ingyen megtekinthetik mindkét szombati mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!