Sport

2015.10.19. 17:35

Zalai sporthistória: a 60 esztendős Parti Tibor a Népstadionban ért fel a csúcsra

Nagykanizsa – A kedden 60 esztendős Parti Tibor a zalai atlétika sikernapján lett távolugrásban bajnok, 777 cm-es eredményével. Sportvezetőként és edzőként is sok dicsőséget szerzett Nagykanizsának.

Kerkai Attila

Parti Tibor, Nagykanizsán született 1955. október 20-án. Volt kitől tanulnia a sport szeretetét, édesapja, Parti József, válogatott keret tag volt ökölvívásban. A Nagykanizsai Sportiskolában Grédics Gyula volt a labdarúgó edzője, aztán a Hunyadi-iskolában Nagy István testnevelő irányította az atlétikához. Több úttörőolimpián vett részt, egyszer a Margitszigeti Úttörő Stadionban rendezett országos döntőbe is eljutott. A sikerélmények hatására kezdett el komolyabban sportolni.

A Nagykanizsai Olajbányásznál Mike József, Kollmann Pál és Dulgyovai László voltak az edzői. Korán kitűnt tehetségével, különböző korcsoportokban már 1969-től válogatott volt. Távolugrásban több országos bajnoki címet szerzett, a serdülők majd az ifjúságiak között is. Az akkori Ifjúsági Barátság Versenyeken is képviselte hazánkat.

Parti Tibor egy 1972-es felvételen ugrás közben a Népstadionban Fotó: Kis János

1977 volt a sikeréve. Mindent megnyert, ahol elindult, ráadásul a felnőtt válogatottban is ebben az évben mutatkozott be, Franciaország ellen. A Népstadionban ért a csúcsra. Egy napon lett országos bajnok a ZTE gátfutójával, Balogh Katalinnal, ráadásul klubtársa, Kandár Tibor lett mögötte a harmadik.

– A Népsport aznapi számában, Kövesit írták a távolugrás esélyesének, Kandár Tiborral együtt ez dupla motivációt adott nekünk, ugyanis mi egyáltalán nem éreztük, hogy jobb lenne nálunk – emlékezett vissza sikerére Parti Tibor. – Ráadásul az ugrólábamon lévő cipőm elszakadt, szigetelőszalaggal lett megerősítve, így értem el a legjobb eredményemet. Sorozatról sorozatra változott a dobogós helyeken a sorrend, nagyon színvonalas verseny volt.

1979-től már vezetői feladatokat is ellátott, az Olajbányász SE szakmai munkájáért volt felelős. Dulgyovai László nyugdíjba vonulása után az atléták vezetőedzője lett. Testnevelő tanárként is, több száz gyerekkel szeretette meg a sportot, nevelőedzője volt többek közt lányának Parti Brigittának, aki korosztályában többször is országos bajnoki dobogón végzett. Többek közt Jassó Anikó, Szemerédi Eszter és Szládovics Tünde is az ő tanítványa volt, akik később más egyesületekben érték el sikereiket. Az Olajbányász megszűnése után, egyik alapítója volt a Nagykanizsai Atlétikai Klubnak, melynek jelenleg is mindenese. Közel száz gyerekkel dolgoznak mostoha körülmények között. Magyar válogatott atlétaként, edzőként és sportvezetőként elévülhetetlen érdemeket és dicsőséget szerzett Zala megyének és Nagykanizsának, ezért 2015-ben a Magyar Atlétikáért-díj ezüst fokozatával tüntették ki.

– Mint sikeres sportoló és edző, úgy érzem, sportágunk évek óta nem kapja meg azt az elismerést, lehetőséget, mint amit megérdemelne. Nagykanizsa városától kitüntetést, megbecsülést sem sportolóként, sem pedig edzői, vagy sportvezetői munkámért nem kaptam. Számtalan korosztályos válogatott atlétát neveltünk eddig is, de dolgozunk tovább, ahogy évtizedek óta mindig. – mondta búcsúzóul Parti Tibor.

Ezek is érdekelhetik