Sport

2014.09.24. 13:50

Fogatok az országosért - A kettesfogathajtók után a díjugratók még hátra vannak

Nagykanizsa - A Csónakázó-tó mellett kialakított pálya adott otthont a megyei fogathajtás döntőjének, ami egyben bajnoki forduló is volt, melynek keretében más megyéből érkezők is próbára tehették tudásukat.

Kühne László

Tucatnyi volt a nevezők létszáma, s a versengés keretében az is kiderült, hogy kik azok a zalai fogathajtók, akik továbbléphettek az országos bajnokságra. A megyei lovasport szövetség és a Kanizsa Lovas Klub közös szervezésében megtartott döntőt megelőzte a nyár során három forduló, s a legjobban indulhattak a fináléban.

A Csónakázó tónál nem ez volt az idei utolsó rendezvény, hiszen a díjugratók megyei döntője még hátra van, ami két hete a kedvezőtlen időjárás miatt maradt el és októberben pótolják.

A vadászhajtás versenyszám harm,adik helyezettje, Horváth Zoltán (Kanizsa LK) verseny közben. Fotó: Kanizsa LK

Kettesfogathajtás. Vadászhajtás: 1. Lebics István (Zalalövő és környéke Lovas Sport Egyesület), 2. Szájer József (Katafai Lovas SE), 3. Horváth Zoltán (Kanizsa Lovasklub). Kétfordulós akadályhajtás: 1. Nagy Róbert (Lukácsházi SE), 2. Lebics István, 3. Varga Szilárd László (Skublics Imre LK). Zala megyei kettesfogathajtó bajnokság, végeredmény: 1. Lebics István 29 pont, 2. Török Gyula (Kanizsa Lovasklub) 24, 3. Sántha Krisztián (Zalavölgye Lovas Egyesület) 13.

A három utóbbi versenyző képviselheti majd megyénket a C kategóriás kettesfogathajtó bajnokság országos döntőjében október 4-én, Jászfényszarun.

Ezek is érdekelhetik