Sport

2014.08.10. 15:30

Izgalmas új vizesárok a zalalövői fogathajtó pályán

Zalalövő - Az immár 31. alkalommal lezajlott Zalamenti Napok keretében vasárnap huszonegyedszer rendeztek fogathajtó versenyt is. A viadal nemzetközi volt, s amúgy is az eddigi legnagyobb a városban.

Varga Andor

A zalalövői fogathajtó pálya új elemmel is gazdagodott erre az évre: vizesárokkal gazdagították a szervezők. A várható látványosság miatt sok néző helyezkedett itt, és nem is kellett csalódniuk: nem egy fogatnak gyűlt meg a baja az akadály teljesítésével. Az árok kikerüléséért a versenyben nem járt hibapont, ám az indulók becsületére válik, hogy csak néhányan éltek ezzel a lehetőséggel. Aki sikerrel túljutott rajta, nagy tapsot kapott a publikumtól, történt viszont kisebb baleset is: az egyik lóelesett benne, s bár a gyors állatorvosi vizsgálat szerint lába nem különösebben, hajtója visszalépett a további küzdelmektől.

Az idén épített akadály, a vizesárok új izgalmakat kölcsönzött a versenynek. A nézők szerették (Fotó: Katona Tibor)

És ha már az újdonságoknál tartunk, új házigazdája is volt a programnak, az idén alakult Zalalövő és Környéke Lovassport Egyesület. Ennek elnöke, Radányiné Lebics Mária elmondta: a nagy hagyományokkal rendelkező verseny ellenére lovassport szempontjából eddig fehér folt volt Lövő, nem egy itteni fogathajtó volt például, aki messzi klubok színeiben volt kénytelen versenyezni. Szeretnének változtatni ezen a helyzeten, illetve törekvésük, hogy a lovak helyi szerelmeseiből közösséget hozzanak össze, mely a viadal lebonyolításából is kiveszi a részét.


És vannak tervei a rendezvénnyel a városnak is. Pintér Antal polgármester érdeklődésünkre elmondta: feltett szándékuk, hogy egyszer C-kategóriás (amatőr hajtók) országos viadal legyen az övék. Egyelőre a verseny amatőr megyei bajnokságnak számít, melynek első három helyezettje ott lehet az országos fináléban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!