Sport

2014.02.12. 12:20

Idegenbeli rajt az NB II-ben

Hévíz/Keszthely, Nagykanizsa - A hét végén folytatódik az NB II-es kézilabdázók bajnoksága. A tavaszi sorozatot a Hévíz női együttese az élről várja, amely idegenben kezd, ugyanúgy, ahogy a férfiaknál a Keszthely GDSE és az N. Izzó SE is.

Munkatársainktól

A Hévíz SK női csapata az NB II Dél-nyugati csoportjában az őszi szezonban csupán egyetlen mérkőzést vesztett, így az őszi szezonban az első helyen végzett, megelőzve a Pécs és a Tolna együttesét. Az együttes már január első hetében elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra, és a minap megnyerte a hazai rendezésű tornát is. A felkészülésről az együttest több mint tíz éve irányító Pécsi Zsolt edzőt kérdeztük:

- Ősszel minden várakozást felülmúltunk, hiszen a bajnokság legkisebb létszámú keretével rendelkeztünk sérülések és gyermekvállalás okán - mondta a szakvezető. - A felkészülés során a tervezett edzésprogramot elvégezte a csapat, a hévízi tornán pedig - noha hiányozott néhány kezdő játékosunk -, sok pozitívumban lehetett részünk. Tény, hogy az első osztályhoz szokott pécsieknek kedvezőbb a sorsolása, nekünk viszont 2 pont előnyünk van, és az utóbbi évek hagyományainak megfelelően dobogón szeretnénk végezni a bajnokság végén, amihez kérjük támogatóink és szurkolóink folyamatos biztatását, hogy Hévízen ismét sikeres évadot zárhassunk.

A játékosállományban fontos változás, hogy fél évi kényszerpihenő után a csapat rendelkezésére áll az előző szezon legjobbja, Klász Karola.

Klász Karola visszatér a hévízi csapatba és az ő segítsége biztosan sokat jelent majd a tavasszal


- A műtétem után hónapokon át rehabilitációs kezeléseken vettem részt és ennek köszönhetően most már több mint nyolcvan százalékos erőállapotban érzem magam a pályán - mondta a rajt előtt, a visszatérésre készülő játékos. - Remélem, hogy a tavaszi bajnokságban a lányokkal együtt nagy győzelmeket aratunk.

Egy új igazolása is van az együttesnek, a 17 éves balkezes szélső, Földesi Júlia személyében, aki Zalaegerszegről igazolt a csapathoz. A listavezető február 16-án Siklóson kezdi a szezont, majd március 2-án vasárnap 12.30-kor mutatkozik be a hazai környezetben.

A Keszthely GDSE a férfi NB II Észak-Nyugati csoportjában nyugodtan telelhetett. Az ősszel nyolcszor nyertek a Balaton-partiak, 16 pontot szereztek és azonos pontszámmal a második helyezett Tatabányával a harmadik helyről várják a folytatást.

Ezzen az eredménnyel a keszthelyiek teljes mértékben elégedettek és szeretnék azt megtartani, hogy az utolsó tavaszi mérkőzést követően is dobogóra állhassanak. Baranyai Norbert edző irányításával az ősszel kialakult kerettel folytatják a bajnokságot, hiszen nem igazoltak új játékost a télen. Mint megtudtuk, tudatos csapatépítéssel, a saját nevelésű fiataljaikból tervezik megoldani később is a játékosutánpótlást. Fejlődésük biztosítása érdekében például a hét végén Erima Országos Gyermekbajnokságot is rendeznek. Ami pedig a felnőtteket illeti, a keszthelyi GDSE első tavaszi mérkőzésére szombaton idegenbe utazik, az Ácsi Kinizsihez. Hazai mérkőzéseiket továbbra is a Csokonai Sportcsarnokban rendezik vasárnaponként 15.00 órától, az első hazai mérkőzésükön, február 23-án a Móri KSC-t fogadják.

A Nagykanizsai Izzó SE a férfiak Dél-Nyugati csoportjában tulajdonképpen egy 15 fordulóból előrehozott mérkőzéssel folytatja szereplését. A csoportban jelenleg 10. helyezett Izzó február 16-án Simontornyán kezdi meg a tavaszt. A felkészülési időszakban nemzetközi tornán is indult Kiss Gergely játékos-edző legénysége, a nagykanizsai helyszínen lebonyolított emléktornán a harmadik helyet szerezték meg a kanizsaiak a hatcsapatos mezőnyben.

Akkor a kanizsai együttesben még csak próbázó volt az a Csató Dávid, aki az NB I/B-s Törökszentmiklósi KE-től érkezett, majd idővel sikerült is leigazolni a játékost. A 26 esztendős kézilabdázóra irányítóként, és a bal szélen számíthatnak a dél-zalaiaknál. Továbbra is balkezes lövőre vadászik a klubvezetés, ez idővel akár még realizálódhat is. Senger Dánielék egyébként szerda-péntek ritmusban tréningeztek, s igencsak mozgalmas tavasz elé néznek. Nyolc hazai bajnokija lesz az Izzónak, de ebből egyszer például Csurgón fogadja a Kalocsát, s ebből is kiderül, amit Musits Ferenc klubelnök elmondott, hogy a csapat teremgondokkal küzd.

 

Győzelemmel hangoltak a rajtra

Hármas női kézilabdatornát rendezett a Hévíz NB II-es női csapata a tavaszi rajt előtt, melyen az azonos osztályban játszó Tapolca és a Zala-Somogy megyei bajnokság 3. helyén álló Zalaszentgrót vett részt. A hazaiak mindkét ellenfelüket fölényesen legyőzték, míg a Császár József vezette szentgrótiak nem kis meglepetésre 4 góllal verték Veszprém megyei vetélytársukat, így a grótiak lettek a másodikok, a Tapolca pedig a harmadik. A torna gólkirálynője a hévízi Tóth Mária lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!