Sport

2014.01.10. 16:15

A ZTE lehetőséget kínál a Haladásban edződő gyerekeknek

Keszthely/Zalaegerszeg - Együttműködési megállapodást kötött egymással a Keszthelyi Haladás és a ZTE FC utánpótlás szakága. A két klub közötti munkakapcsolatot sokan és régóta szorgalmazták, és most úgy tűnik egy régen működött modell újragondolásával válhat valóra.

Kerkai Attila

A  keszthelyi focisták és egerszegi edzők a közös gyakorlás végén

A jelenlegi NB II-es lét, illetve az ismert anyagi gondok ellenére Zalában továbbra is a ZTE FC jelenti a térség legnevesebb és egyben legnagyobb múltú labdarúgó klubját. A kék-fehérek utánpótlás szakága pedig most a Keszthelyi Haladással kötött együttműködési megállapodást, amitől azt remélik, hogy a Balaton-parti tehetségek idővel a ZTE FC keretében kötnek ki, ahogy arra a múltban már számos példa volt.

Az egyezség lényege pedig az, hogy a kék-fehérek edzői bekapcsolódnak a keszthelyiek képzésébe, és a tehetséges gyerekek, akiknek a fejlődése ezt már megkövetelné, a ZTE FC-hez igazolnak.

-Az ötlet jó és nagyon örülünk neki, hogy létrejött az egyezség - fogalmazott Kovács László, a ZTE FC utánpótlás-vezetője. - Mi, egerszegi edzők havi rendszerességgel veszünk majd részt a Keszthelyi Haladás 7-13 éveseinek gyakorlásain. A sportág népszerűsítése is fontos feladat, szeretnénk, ha olyan kapcsolat alakulna ki a Balaton-partiakkal, amivel a helyi futballélet is gazdagodhat. Eddig már két alkalommal tartottunk edzést a Haladásnál, és úgy látjuk, hogy a gyerekek és az itteni edzők is vevők erre a fajta kapcsolatra. Aki pedig tehetséges és szeretne a ZTE-ben futballozni, mi szívesen várjuk, és lehetőséget is adunk erre a keszthelyieknek.

Kovács László

Ami a másik oldalt, vagyis a Keszthelyi Haladást illeti: az ötlet tulajdonképpen Fejérvári Ferenc technikai igazgató és utánpótlás edző fejéből pattant ki. Mert szerinte az ő srácaiknak húzóerőt és motivációt adhat ez az együttműködés. Nézzük, mire is gondol pontosan:

-Mi utánpótlás-nevelő klub vagyunk jelenleg, a ZTE pedig egy patinás egyesület, és a legtehetségesebb gyerekeinket szeretnénk hozzájuk irányítani, amiben segíthet a mostani együttműködés - mondta Fejérvári Ferenc. - A keszthelyi és az egerszegi futball kapcsolata a múltban is szoros volt, és reméljük, hogy a jövőben lesz majd a ZTE felnőtt csapatában tőlünk indult játékos. A mostani egyezség szerint hozzánk jönnek az egerszegi edzők, tőlünk pedig mennek havi rendszerességgel ügyes gyerekek a megyeszékhelyre edzeni. Azt gondolom, hogy ez motivációt is ad majd a legtehetségesebb, legszorgalmasabb és legkitartóbb játékosainknak. Továbbmenve: nem vagyunk látnokok, hogy 13 éves fiatalok esetében megállapítsuk, mire lesznek képesek 4-5 év múlva. Ha most nem is annyira ügyes valaki, mint esetenként egy-egy társa, de szorgalma, fejlődése akár robbanásszerű változást is hozhat számára. Azt szeretnénk tehát, hogy ők se vesszenek el, és legyen előttük egy lehetőség, hogy egy lépcsőfokot előbbre juthatnak. Akár azzal, hogy bekerülnek a ZTE valamelyik korosztályos együttesébe. Az eddigiek alapján azt látom, hogy a gyerekek élvezik, amikor egy-egy alkalommal nem a megszokott edző tartja a tréninget, és igyekszik mindenki még nagyobb lelkesedéssel edzeni.

Fejérvári Ferenc

Remélhetőleg tehát tartós kapcsolatot alakul ki a két klub között. Kovács László pedig azt is elárulta, hogy szeretnének a megyében még több klubbal, egyesülettel hasonló együttműködést kialakítani.

Pontosan úgy, ahogy az régen nagyon jól működött...



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!